Lust For a Life That Rocks

2019.03.06

A blogger házaspár megosztott egy írást "Hogyan légy boldog magyarként külföldön" címmel... Lájkvadász cím, gondoltam, az ilyen írásokon kattintás nélkül tovább görgetek, ám most mégsem ezt tettem, mert külföldön élő magyarként "érintett" vagyok, és kíváncsi lettem.

Sokadik nekifutásra sikerült elolvasnom, hol ez, hol az zavart benne... Ahogy olvastam egyre az járt a fejemben, hogy gyökértelen, magányos emberek lehetnek, akik nem találják a helyüket, akik betegesen akarnak bizonyítani, többek lenni saját maguknál és másoknál... Elkezdtem sorban, egymás után átfutni a korábbi írásaikat, "megakartam fejteni Őket"...

Amikor elolvastam a "6 legnehezebb kihívás kezdő digitális nomádként" c. blogot először azt hittem, hogy magukat akarják meggyőzni, amolyan túlélési taktika, kapaszkodó a "hogyanlegyünkboldogok"... 

Hiszen a pár férfi tagjának - alig egy hete született - hitvallása nem épp azt sugallta amiről most másokat meggyőzni igyekeznek... Ellenkezőleg.

"Személy szerint nekem a legnagyobb motiváció mindig leginkább az, hogy mit nem akarok, hogyan nem akarom végezni. Nem akarok ebbe belebukni és nem akarok visszatérni a hétfőtől péntekig való kilenctől ötigbe sem, ahol haszontalan vagyok, ahol istenítem a hétvégéket, ahol ugyanazt a "racionális" életet élem öntudat nélkül, mint a többi robot, ahol hagyom, hogy a média megmondja a véleményem, ahol várom, hogy az állam megoldja az életem, és, hogy engem is az alapján ítéljenek meg, hogy mim van meg mim nincs és csak beálljak a sorba. Több kell legyen ebben a történetben, mint bejárni melóba, családot alapítani, nyugdíjba menni és meghalni. Most van egy-egy bőröndünk, meg az alig-alig működő laptopjaink. Meg mi egymásnak és a szabadságunk egy teljesen biztos jövőképpel. Tele vagyunk kihívásokkal, de sikerrel vesszük majd az akadályokat és remélhetőleg komolyabb szerepet vállalhatunk az életben, hasznosak lehetünk és visszaadhatunk valamit a világnak."

Minél több írásukat olvastam el, annál inkább sajnálni kezdtem Őket... Hajszolnak valamit, valószínűleg maguk sem tudják, hogy mit... 

Majd egy másik blogban, a páros hölgy tagjának szavaiból megértettem, hogy komolyan gondolja:

"De akkor is, bennem van ez a kényszer, hogy megváltoztassam az emberek gondolkodását magam körül. A legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerül, és annyira bánt, hogy tudom mennyivel boldogabb életük lehetne, hacsak kicsit is hallgatnának rám."

De visszatérve Londonra, hiszen a "hogyanlegyünkboldogok" mégiscsak nekünk angliai vendégmunkásoknak szól... Vagy mégsem? 

Egy magyar kisváros kisszobájából költöztek Londonba, ahol 6 évig éltek "egy zsák emberrel, legalább 35-el", majd 3 évet saját lakásban... Amit feladtak, és digitális nomádságra váltottak, mondván:

"Maradhattunk volna a seggünkön is úgy, hogy csak dolgozunk meg tengetjük a napjainkat és élünk burokban, de akkor nem lenne ekkora mosoly az arcomon."