Óriások földjén, Kynance Cove

2019.03.30

Azt hittem, hogy Cornwall minden csodáját láttam már, és nem érhet meglepetés, hiszen Pedn Vounder Beach felülmúlhatatlan, amikor azonban a magasból a szemem elé tárult Kynance Cove, a lélegzetem is elállt...

Erre nem voltam felkészülve, mintha egy mesebeli világba csöppentem volna, ahol nem emberi léptékkel mérnek... Mint hűsölő hatalmas krokodil terült el egy szikla az azúrkék vízben, megannyi hatalmas kavicstojását hagyva maga mögött a gigantikus sziklafal alatt...  

A sziklafalat a kavicsokat és hófehér házikókat fentről megpillantva értelmet nyert a festői látvány kifejezés... Abban a pillanatban elszállt a fáradtság, az izomláz és a magam mögött hagyott majd három mérföld, s szinte futottam a lépcsőkön lefelé...

Amikor felocsúdtam a kábulatból és a tekintetem képes volt mást is befogadni, a tenger pajkos hullámaiban hancúrozó kutyák látványa ejtett rabul...

Követtem a kutyusokat és én is kacérkodtam a hullámokkal, majd amikor ellepték a cipőmet vártam a hideg szorítását... Aztán mosolyogva feladtam... Hiszen természetes, hogy március közepén nem fagy le a lábam az azúrkék tengerben... Biztosan nem vettem észre az átjárót, amin keresztül ebbe a mesevilágba érkeztem...

Valószínű akkor történhetett amikor a fotókról már jól ismert látványt próbáltam elhinni... Elhinni, hogy ez a valóság, és én itt vagyok... 

A ragyogó napsütésben átegyensúlyoztam a cipóméretű kavicsokon, megmásztam a sokadik lépcsőt és sziklafalat, elsétáltam a hófehér házikók és a kis patak mellett, majd visszanézve mosolyogva köszöntem meg az Égieknek, hogy rendületlenül hordoznak a tenyerükön...

Már csak egy kisebb sziklafal magasodott a patak felett, amin fel kellett kapaszkodnom s máris a zöld fennsíkon találtam magam, a ragyogó napfényben sütkérező emberek, sirályok társaságában... 

A látvány újra eszembe juttatta, ami az érkezésemkor fogalmazódott meg, a mesék birodalmába érkeztem... Ha balra néztem egy festmény szemlélőjének éreztem magam, ha jobbra néztem, óriások játszóterét láttam...

A szárazföldet és a szigetet összekötő homokhíd - apály lévén - kiemelkedett a tengerből, és én elképzeltem amint a nyári melegben megtelik napozó, pancsoló felnőttekkel és gyerekekkel... S láttam köztük magamat, sétálni a nedves homokban...

A napom első felét Lizardon és a gyalogos ösvényen sétálva, hegyet - völgyet megmászva töltöttem, így fájó szívvel, de búcsúznom kellett, s csak azért voltam képes elszakadni a látványtól, mert tudtam, hogy ide is vissza szeretnék térni még, s elindultam a kávézó felé...

Az éjszakai szállást nyújtó Kynance Beach Cottage láttán már tervezgetni is kezdtem a nyári viszontlátást... Naplemente és napfelkelte s karnyújtásnyira a tenger... 

A lépcsők, sziklák szinte már rutin, így hamarosan megérkeztem... A teraszon, fából készült asztalok és padok valamint napozó ágyak várják a szomjas és kilátásban gyönyörködni vágyó túrázókat, én is kiválasztottam hát egyet...

A sütemény isteni volt, most már ezért is vissza kell mennem...

Az édes sütemény mellé édes percek is dukálnak, mint például a márciusi fürdőző, amint igyekszik lehagyni az érkező hullámot... Valószínűleg nem csak én nevettem, és próbáltam elfogadható minőségű fényképen a pillanatot megörökíteni, miközben hazafelé indultam...

Mint egyetlen Cornwalli utam után, most sem múlik a varázslat, az óriások földje megbabonázott, ahogy az angol mondja, szerelembe estem... Újra... 


Judy Tailor

London, 2019. március 31.