Óriások földjén, Kynance Cove

2019.03.30

Azt hittem, hogy Cornwall minden csodáját láttam már, és nem érhet meglepetés, hiszen Pedn Vounder Beach felülmúlhatatlan, amikor azonban a magasból a szemem elé tárult Kynance Cove, a lélegzetem is elállt...

Erre nem voltam felkészülve, mintha egy mesebeli világba csöppentem volna, ahol nem emberi léptékkel mérnek... 

A sziklafalat a kavicsokat és hófehér házikókat fentről megpillantva értelmet nyert a festői látvány kifejezés... Abban a pillanatban elszállt a fáradtság, az izomláz és a magam mögött hagyott majd három mérföld, s szinte futottam a lépcsőkön lefelé...

Amikor felocsúdtam a kábulatból és a tekintetem képes volt mást is befogadni, a tenger pajkos hullámaiban hancúrozó kutyák látványa ejtett rabul...

Követtem a kutyusokat és én is kacérkodtam a hullámokkal, majd amikor ellepték a cipőmet vártam a hideg szorítását... Aztán mosolyogva feladtam... Hiszen természetes, hogy március közepén nem fagy le a lábam az azúrkék tengerben... Biztosan nem vettem észre az átjárót, amin keresztül ebbe a mesevilágba érkeztem...

Valószínű akkor történhetett amikor a fotókról már jól ismert látványt próbáltam elhinni... Elhinni, hogy ez a valóság, és én itt vagyok... 

A ragyogó napsütésben átegyensúlyoztam a cipóméretű kavicsokon, megmásztam a sokadik lépcsőt és sziklafalat, elsétáltam a hófehér házikók és a kis patak mellett, majd visszanézve mosolyogva köszöntem meg az Égieknek, hogy rendületlenül hordoznak a tenyerükön...

Már csak egy kisebb sziklafal magasodott a patak felett, amin fel kellett kapaszkodnom s máris a zöld fennsíkon találtam magam, a ragyogó napfényben sütkérező emberek, sirályok társaságában... 

A látvány újra eszembe juttatta, ami az érkezésemkor fogalmazódott meg, a mesék birodalmába érkeztem... Ha balra néztem egy festmény szemlélőjének éreztem magam, ha jobbra néztem, óriások játszóterét láttam...

A szárazföldet és a szigetet összekötő homokhíd - apály lévén - kiemelkedett a tengerből, és én elképzeltem amint a nyári melegben megtelik napozó, pancsoló felnőttekkel és gyerekekkel... S láttam köztük magamat, sétálni a nedves homokban...

A napom első felét Lizardon és a gyalogos ösvényen sétálva, hegyet - völgyet megmászva töltöttem, így fájó szívvel, de búcsúznom kellett, s csak azért voltam képes elszakadni a látványtól, mert tudtam, hogy ide is vissza szeretnék térni még, s elindultam a kávézó felé...

Az éjszakai szállást nyújtó Kynance Beach Cottage láttán már tervezgetni is kezdtem a nyári viszontlátást... Naplemente és napfelkelte s karnyújtásnyira a tenger... 

A lépcsők, sziklák szinte már rutin, így hamarosan megérkeztem... A teraszon, fából készült asztalok és padok valamint napozó ágyak várják a szomjas és kilátásban gyönyörködni vágyó túrázókat, én is kiválasztottam hát egyet...

A sütemény isteni volt, most már ezért is vissza kell mennem...

Az édes sütemény mellé édes percek is dukálnak, mint például a márciusi fürdőző, amint igyekszik lehagyni az érkező hullámot... Valószínűleg nem csak én nevettem, és próbáltam elfogadható minőségű fényképen a pillanatot megörökíteni, miközben hazafelé indultam...

Mint egyetlen Cornwalli utam után, most sem múlik a varázslat, az óriások földje megbabonázott, ahogy az angol mondja, szerelembe estem... Újra... 


Judy Tailor

London, 2019. március 31.