Megválaszolatlan kérdések az Orosz Bernadett ügyben

2021.05.08

2021. február 20.-án a Nógrád megyei Rendőr Főkapitányság telefonon tanúkihallgatásra idézte Kiss Istvánt, s már akkor közölték, hogy a vádat ellene módosítani fogják... Életveszélyt okozó testi sértés kísérletére... Történt mindez 5 nappal Orosz Bernadett arcplasztikájára épített áldozatkampánya és 15 hónappal Buják után... 

Mit értek áldozatkampány alatt?

3 hét alatt megjárta a Partizánt  az RTL-t és háromszor a TV2-t, valamint a nyomtatott Hot magazint és a Borsonline-t...  S vette át a sztorit számos portál...  A 2021-es arcplasztikával visszahozta a 2019-es hangulatot, "újraélte" a bántalmazását és felszította a Kiss István elleni gyűlöletet...

A hatóságok pedig 16 hónap után  - 2021. március 18.-án - úgy mondták ki, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Orosz Bernadettet fojtogatta, hogy azt az orvosszakértő gyakorlatilag cáfolta, de legalábbis nem támasztotta alá...  

Lám érdemes volt Bernadettnek a nagyok csapatához igazolnia... Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy a "Magyar Áldozatvédelem Fellegvára" áll mögé... Két áldozatvédelmi csúcsjogász dr. Spronz Júlia (Patent Egyesület), illetve dr. Gál András (Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene Alapítvány) képviseli és a legismertebb hazai áldozatvédelmi szervezet a NANE aktivistája (ügyvezetője?) készítette el vele az "intézményi árulás" 45 perces kampányfilmjét a Partizán riportereként... 


De melyek azok az események, amelyeket én említésre érdemesnek tartok, és amelyek szerintem a vád módosításához vezetettek?


2020. november 25.-én az Érd.fm rádió "Köztünk marad" című műsorában az áldozatok világnapja apropóján Jakab-Aponyi Noémi beszélgetést folytatott Orosz Bernadettel, Pintér Mariannával, dr. Spronz Júliával és a NANE pszichológusával... 

Nekem úgy tûnik ekkor kezdődött Orosz Bernadett második korszaka... 


2020. december 10.-én Bernadett megnyerte a TASZ Szabad díjat, amit az 5 fős szakmai zsűri ítélt oda neki... A díj megnyeréséhez nyilván semmi köze nem volt annak, hogy a zsűri két tagjával (a TASZ és a Marie Clarie) évek óta kapcsolatban áll az ügyvédje, dr. Spronz és a Patent... 


2021. január 18.-án megműtötték Bernadett arcát. Hogy miért "kellett" az arcplasztika, nem derül ki, az "arcomat próbálták helyrehozni" számomra értelmezhetetlen... Hiszen a médiában fellelhető fotói - amelyek a bántalmazása és a plasztikai műtét között készültek - azt a látszatot keltik, hogy az arca rendben volt. Másrészt tudomásom szerint az orr hajszáltörését állapították meg a bántalmazást követően a kórházban, illetve később darabos törésre változott, de nyilván ez sem indokolhatta a 2021. januári műtétet... De akkor miért került rá sor mégis? Mert normális ember nyilván nem műtteti meg magát egy médiakampány kedvéért, sem azért, hogy a Bujáki sérülést "maradandóvá" tegye, vagyis a vád Kiss István ellen ne 8 napon túl gyógyuló, hanem maradandó sérülés okozása legyen... 

Tehát marad a kérdés: mi indokolta és milyen műtétet hajtottak végre Orosz Bernadetten 2021. január 18.-án? Mert az emberekkel és a Miskolci Törvényszékkel is azt hitette el, hogy a bántalmazással összefüggő volt a műtét... Ha valóban Bujákkal összefüggött a műtét akkor nyilván a büntető eljárásban is beadta és a hatóságok már kirendelték az orvosszakértőt az ügyben... Mert 2 - 8 éves büntetési tételre változtatni valaki ellen a vádat indokolatlanul mégsem lehet(ne)...

fotók: 16. Akciónap, Nők Lapja, Nőkért Egyesület, TASZ (Buják után, de még az arcplasztika előtt)

Az viszont tökéletesen érthető, hogy a médiakampányban a 2019. november 11.-i hangulatot akarták visszahozni... Mintha valaki rájött volna, hogy egy áldozatnak, áldozatként is kell kinéznie, nem ülhet kamerák elé egy szőke Cher.  

fotók: Borsonline, Fókusz, Partizán, Tények (arcplasztika után)

2021. január 25.-én a műtétet követően elsőként - hajnali 3: 10-kor - a Borsonline cikke jelent meg:

"Immár 443 nap telt el azóta, hogy a volt párja brutálisan összeverte a többgyermekes anyát, Bernadettnek azonban még mindig nem értek véget a megpróbáltatásai. A napokban újabb fájdalmas műtétet kellett végrehajtani rajta."

A cikk nyilvánvaló hatásvadászat volt, mert sem azt, hogy milyen műtét, sem azt, hogy mi indokolta nem olvashattuk... Látva a TASZ facebook oldalán decemberben megosztott fotót, úgy tűnik, hogy semmi nem indokolta...  

2021. január 25.-én a Borsonline cikkét Bernadett is megosztotta a facebook profilján az alábbi szöveggel:

"Végre mindhárom bántalmazás bizonyítva lett az ügyemben eljáró lelkiismeretes, empatikus, szakmailag felkészült, nyomozónak köszönhetően."

A médiakampány első napján nem csak az derült ki, hogy Bernadett arcát műteni kellett, de az is, hogy - az addig minden fórumon szidott - rendőrséggel való viszonyában is hatalmas változás állt be...

2021. január 25.n délután a TV2 Tények műsorából már részleteket is megtudhattunk arról, hogy milyen műtéten esett át:

"Végre érzem az állam, most a hétfői műtétnek köszönhetően, illetve az alsó ajkam amit eddig nem, hát a többi meg majd egy félév múlva látható a pontos eredmény a gyógyulást követően"

Kutatok az emlékeimben, de ilyen jellegű sérülésre nem emlékszem Buják kapcsán...

2021. február 4.-én és 2021. február 6.-án jelent meg a Partizán youtube csatorna facebook oldalán a Bernadettel készült 45 perces interjú... A riporter a NANE aktivistája vagy ügyvezetője, Balogh Zsófia (a médiában hol így hol úgy mutatják be). A NANE a facebook oldalán az "Intézményi árulás" kampányfilmjeként szerepel a videó.

Ez az interjú más volt mint bármelyik korábbi... S nem csak azért, mert nyilvánvalóan profi stáb állt mögötte, hiszen Bernadett megjelenése és a viselkedése is láthatóan "ki volt találva" mert a 45 percet tőle szokatlan indulattal és intenzitással gesztikulálta végig... 

"A riport jól sikerült, elérte célját. Felháborító, szívfacsaró, tragikus és itt van egy szörnyeteg, akit megint lehet utálni, gyűlölni, köpködni. Bravó, tökéletes munka!" -  írta a szerzőtársam T.N.Z., a Partizán interjú kapcsán kialakult kommentháborúról... Teljes méretért kattints a képre... 

Fotók: Partizán youtube videó

2021. február 9.-én az RTL Fókusz műsorában nyilatkozott Bernadett mellett az ügyvédje dr. Spronz Júlia (Patent), és Mérő Vera, a Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene Alapítvány elnöke is. (A NTRTE alapítvány alapító kurátora Bernadett ügyvédje, dr. Gál András)

Ha  Partizán interjú volt az "Intézményi árulás" kampányfilmje, akkor ez a "Mit teszünk az áldozatvédelemért?" promója... A műsorban az élharcosok mellett megszólalt két áldozat is a közelmúltban létrehozott áldozatvédő facebook csoportból, az Újrakezdőkből...


2021. február 15.-én előbb a  TV2 Mokka majd a Tények műsorában szerepelt Orosz Bernadett. Bár 2019. november 9.-én éjjel az orr hajszáltörését állapította meg a CT és zúzódásos sérüléseket szenvedett, 15 hónappal később a Mokkából megtudhattuk, hogy harmadszorra kellett műteni és még jónéhány műtétre szükség lenne...  

"- az orrom esztétikai műtéte mert még mindig jobbra elvan ferdülve az orrsövény, az ugye még nem történt meg, de az arcnak a szimmetriája ezzel a legutóbbi beavatkozásssal próbáltuk ugye helyre hozni. Nyilván már soha nem lesz olyan az arcom mint régen. Jelenleg jobb oldalt még nem funkcionál az arcom. Tehát mosolyogni sem igazán tudok. - Bernadett

- És teljesen érzéketlen hogyha hozzáér? - műsorvezető

- Igen, tehát innéttől kezdve igen eddig - mondja Bernadett és közben a két kezével mutatja a két füle előttől a két füle mögött. - és hát fáj, igazán hiába nem kék már az arcom, de hogyha hozzáérek akkor tehát fájdalmat okoz, illetve a fejbőröm is

- A sebészek mit mondanak? Hány beavatkozásra lehet még szükség? - műsorvezető

- Hát még jópárra szükség lenne ahhoz, hogy hellyel közzel egy megfelelő állapotot érjünk el. Nyilván az eredeti állapotot már soha nem fogjuk tudni. Viszont ugye ez rengeteg költséggel is jár, mert hogy az OEP nem támogatja. A fájdalomról nem is beszélve. Még ugye a fogászati kezelés is vár rám. Merthogy jelenleg ki van javítva. 

- Lényegében folyamatos fájdalomban él? Azt említette az imént, hogy még a fejbőre is fáj? - műsorvezető

- Igen, igen most a legutóbbi műtétet követően az is. Illetve ma megyek szemészetre merthogy a jobb szemem a tragédiát követően jelentősmértékben romlott, de mostanában már csak ilyen hát homályosan látok vele igazán, úgyhogy mai nap folyamán megyek. Illetve hát nem tudom lezárni egyébként csak a bal szememet a jobbat külön nem, illetve könnyt sem termel még a műtétet követően. 

- Hát segíteni kell mondjuk alvásnál lehúzni a szemfedelet? - műsorvezető

- Igen, a jobb szememnél, így van, és a hallásom sem jó, tehát majd oda is vissza kell majd mennem, telefont hiába tartom a fülemnél maximum hangerőn, nem hallok, csak kihangosítva tudok beszélni - Bernadett

A műsorvezetők aszisztálásával megtudtuk, hogy az orr hajszál törésétől hová jutott, mennyi és milyen sérülései születtek, amit az OEP nem támogat, tehát nyilván Kiss Istvánnal akarja majd kifizettetni... 

A TV2 Mokka interjúban Bernadett azt is elmondja, hogy a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület megérkezett a csapatba...

"Egyébként a Reménytelen Ügyek Harcosa Jogvédő Egyesület megkeresett és Dr. Dulai Roland képviseletében most próbálunk harcolni a büntetőeljárásban ennek a reménytelennek tűnő ugye helyzetben. Reméljük, hogy sikerül."

A médiakampány első napján megtudhattuk, hogy a nyomozó szuperzsaruvá vált, a kampány utolsó napján pedig megérkezett a Vidák Aladár által alapított Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület, dr. Dulai Roland képviseletében... Aki később letagadta a nekem írott nyilatkozatában, hogy ismerné Orosz Bernadettet, vagy az ügyeit... 

A Mokka után Bernadett megjárta a szemészetet majd a Tények stábját az otthonában fogadta... Ahol épp otthon tartózkodott a két gyermek is, akik felidézték a történteket, és a kisebbik 8 év körüli fiú "tanúsította", hogy látta, amikor Kiss István az édesanyját bántalmazta.

A reggel a Mokkában említett szem vizsgálat eredményéről is beszámolt, s nyilván ezt volt hivatott nyomatékosítani a megnövelt jobb pupilla is... 

"Még mindig várnak rá műtétek. Jobb szemére a novemberi eset óta homályosan lát, délelőtt volt orvosnál -TV2 Tények narrátor

"Azt mondták, hogy addig, tehát folyamatosan, rohamosan romlani fog a látás, tehát ez nem fog javulni, és valószínűleg mire oda kerülök, addigra, és már nem látnék, akkor ezt orvosolják egy ilyen műlencsével" - mondta Bernadett


2021. február 20.-án a Nógrád megyei Rendőr Főkapitányság telefonon folytatólagos tanúkihallgatásra idézte Kiss Istvánt, s közölték, hogy a vádat ellene módosítani fogják... Életveszélyt okozó testi sértés kísérletére... S ez felvet néhány kérdést... 

Például, miért hazudta azt az országos médiában 5 nappal korábban Orosz Bernadett, hogy a Reménytelen Ügyek Harcosaival próbálnak harcolni a büntetőeljárásban? Ő már korábban is tudott a vád módosításról? Orosz Bernadett tudta, hogy Kiss István ellen úgy fogják módosítani "életveszélyt okozóra", hogy semmilyen új bizonyíték nem került elő? Ezért kellett egy olyan hangzatos nevű egyesület, akik a reménytelen ügyeket is megnyerik? Nekem más ötlet nem jut eszembe... 

2021. március 4.-én a Nógrád megyei Rendőr Főkapitányság a kihallgatásán többek között azt is közölte Kiss Istvánnal, hogy megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 

"...visszament a szobába, az ajtót betörte, majd nagy erővel ütlegelte a sértett fejét, illetve fojtogatta őt."  - ami ellen Kiss István ügyvédje panaszt nyújtott be. 

2021. március 18.-án a Nógrád megyei Főügyészség a panaszt elutasította... 

"A rendelkezésre álló iratok, így különösen a sértett vallomása, ........ lehet megalapozott következtetést levonni azt támasztják alá, hogy a gyanúsított szándéka átfogta a ténylegesnél súlyosabb, akár életveszélyt okozó sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét, azt kívánta, de legalábbis abba belenyugodott."

Az ügyészségi indoklásból én azt a következtetést vontam le, hogy a gyanúsítást gyakorlatilag Orosz Bernadett állításai alapján módosították... 


2021. március 20.-án Orosz Bernadett a Szabad Európa nevű portálnak adott podcast interjújában  már nem csak a bántalmazásról számolt be részletesen, de most ismét tételesen és szakszerűen sorolta, hogy Kiss Istvánnak köszönhetően milyen sérüléseket szenvedett el, s a TV2 Tények és Mokka után a lista újabbakkal bővült:

Hajlamos az arcüreg gyulladásra az orrcsont törés és orrsövény törés miatt, az orrműtét óta krónikus gyulladásban van az orra, emiatt március 4 -én CT t végeztek, aminek az eredményét még nem tudja, a jobb szeme ideg károsodást szenvedett a bántalmazás során, lassan 3 hónapja rohamosan romlik a látása, egy műlencsét, protézist fognak beültetni, poszttraumás perifériás neuron károsodást allapitottak meg nála, az alsó ajka és az álla érzéketlen volt, és fogászati beavatkozás vár rá. 

Az orr hajszáltörésétől eljutottunk az arcplasztikáig és a műlencse protézisig... Annak nyilván nincs köze a műlencse protézishoz, hogy Orosz Bernadettnek már korábban is voltak látás problémái... Én legalábbi s úgy tudom...


2021. április 15.-én az ATV csatornán a Jakupcsek Plusz műsorban szerepelt Bernadett. Jakupcsek Gabriella kérdésére, hogy most hol tart az ügy az alábbi választ adta:

"Igazán most módosították a gyanúsítást, súlyos testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésre, tehát ugye így más minősítést kapott ami már azt mondom, hogy megközelíti azt amit, hát ami valóban történt, igen, mert hát ugye én voltam ott, tehát nyilván nem csak bántalmazás..." - itt Jakupcsek közbevágott, nem hagyta végigmondani...  

Hogy mi történt, mi alapján módosították a vádat "életveszélyt okozóra" Jukupcsek Gabriellát láthatóan nem érdekelte, ahogyan az sem, hogy miért van felfüggesztve Bernadett 10 milliós ellenkeresete... Vagy ez volt a forgatókönyv? Ezek azok a kérdések, amiket nem tehet fel a média? 


2021. április 20.-án a Szabad Európa jelentetett meg interjút Orosz Bernadettel...

"Látod már az alagút végét, hogy mikor indulhat el a büntetőper a bántalmazód ellen?

A rendőrség a hetekben zárta le a nyomozást. Életveszélyt okozó súlyos testi sértésért tettek feljelentést az ügyészségen. Azért is húzódhatott el ennyire a nyomozás, mert mind a három bántalmazást vizsgálták. A bujáki támadás, ami remélhetőleg a legutolsó, egyértelműen bizonyított. Az első bántalmazás az elkövető barátainál történt, és én jóhiszeműen úgy gondoltam, hogy megnevezem őket tanúknak. Azt hittem, az igazat fogják mondani, de nem így történt. Persze találtam hangfelvételt, e-mailt is, ami az én igazamat bizonyította, de ez mind időbe telt. Viszont nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy egy rendkívül lelkiismeretes, emberséges, szakmailag felkészült nyomozóhoz került az ügyem. Akármivel is próbál védekezni az elkövető, a hatóságok megfelelően kezelik az ügyet."

A vádmódosítás körülményei természetesen Jakab-Aponyi Noémit sem érdekelték...


2020 augusztusa óta kísérem figyelemmel az Orosz Bernadett által közüggyé tett bántalmazásának történetét és tárom fel az anomáliákat, hazugságokat, játszmát... A fentiekben "csak" azokra az eseményekre tértem ki, amelyek az én meglátásom szerint a vád módosításához vezettek... Illetve annak a médiában történő "tálalására"...

Hogy mit értek én anomália, hazugság, játszma alatt? Lássunk néhány példát...


1.) 

"A rendőrség a hetekben zárta le a nyomozást. Életveszélyt okozó súlyos testi sértésért tettek feljelentést az ügyészségen." - írta le Jakab-Aponyi Noémi újságíró a Szabad Európa 2021. április 20.-án megjelent cikkében... 

Szándékos hazugság vagy a riporter felkészületlen? Hogy hogyan születik egy cikk, és hogyan kerül bele valótlan tartalom, nem tudom, de az tény, hogy a nyomozást nem zárták le.

Bizonyíték:

"A rendelkezésre áll nyilvántartások szerint megállapítható, hogy az Orosz Bernadett sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon van jelenleg is folyamatban. Az Orosz Bernadett által tett esetleges valótlan tényállítások így a fenti büntetőeljáráshoz kapcsolódóan vizsgálhatók."  - Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2.Nyom.803/2021. számú határozata, 2021. május 4.

Miért közölt hazugságot a Szabad Európa? 


2.)

"Egyébként a Reménytelen Ügyek Harcosa Jogvédő Egyesület megkeresett és Dr. Dulai Roland képviseletében most próbálunk harcolni a büntetőeljárásban ennek a reménytelennek tűnő ugye helyzetben. Reméljük, hogy sikerül." - állította Bernadett a TV2 Mokka műsorában.

Valaki hazudik kettejük közül... 

Bizonyíték:

"Orosz Bernadett vonatkozásában az alábbi tájékoztatást nyújtom:
Én személyesen sem közvetve, sem pedig közvetlenül nem ismerem a fenti személyt, a jogi képviseletét a Dr. Prazsák Ügyvédi Iroda nem látja el. Sem meghatalmazása, sem pedig megbízási szerződése az ügy vitelére vonatkozóan nincs Orosz Bernadettnek az irodával, a jogi képviseletét nem mi látjuk el."
- dr. Dulai Roland 2021. április 24. 12.59

"Én csupán egy tájékoztatást adtam Önnek arról, hogy Orosz Bernadettet nem ismerem, nem is beszéltem vele, és még csak az ügyeiről sincs ismeretem, de erről már korábban tájékoztattam Önt." - dr. Dulai Roland 2021. április 24.  20:23

Melyikük hazudik? Orosz Bernadett hazudik az országos médiában? Egy ügyvéd hazugságot írna arról az e-mail címéről ami a Budapesti Ügyvédi Kamaránál van nyilvántartva? 

Hogy mi állt Orosz Bernadettnek az országos televízióban egy praktizáló ügyvédről és egy létező civil szervezetről tett kijelentése mögött, azt hiszem több mint lényeges kérdés... A kiderítését rábíztam a Miskolci Rendőrkapitányságra...


3.) 

"Végre érzem az állam, most a hétfői műtétnek köszönhetően, illetve az alsó ajkam amit eddig nem, hát a többi meg majd egy félév múlva látható a pontos eredmény a gyógyulást követően" - állította Orosz Bernadett a TV2 Tények műsorában 2021. január 25.-én. 

Hazugságnak tűnik...

Bizonyíték:

"Az alperes beadványában azt állítja, hogy az alsó ajka a műtét elvégzését követően vált érzéketlenné, tehát nyilvánvaló, hogy az alsó ajkak érzéketlenné válása nem hozható összefüggésbe az alperes által állított állítólagos - több mint 1 évvel ezelőtti - felperesi bántalmazással." - Kiss Istvántól kapott tájékoztatás, a 13.P.20.153/2020. sz. perben a 2021. február 11.-i Miskolci Törvényszékre benyújtott beadványából. 

Tehát nem csak dr. Dulaival és a Reménytelen Ügyek Harcosaival kapcsolatban, de a plasztikai műtétjével kapcsolatban is hazudott Orosz Bernadett a médiában? 

Apropó plasztikai műtét... 

"az orrom esztétikai műtéte mert még mindig jobbra el van ferdülve az orrsövény, az ugye még nem történt meg" 

Az alábbi fényképek mind Buják előtt készültek, a negyedik Buják előtt 4 nappal, s mindegyik fotó arról árulkodik, hogy Bernadett orra nem csak ferde volt korábban is, de valószínűleg műtve is volt... Teljes méretért kattints a képre.

"az arcnak a szimmetriája ezzel a legutóbbi beavatkozásssal próbáltuk ugye helyre hozni. Nyilván már soha nem lesz olyan az arcom mint régen. Jelenleg jobb oldalt még nem funkcionál az arcom - Bernadett

- És teljesen érzéketlen hogyha hozzáér? - műsorvezető

- Igen, tehát innéttől kezdve igen eddig - mondja Bernadett és közben a két kezével mutatja a két füle előttől a két füle mögöttig. Teljes méretért kattints a képre.

A 2020. augusztus 26.-án készült - negyedik - fényképe alapján én egyetlen okot sem látok, ami a műtétet indokolta volna... A műtétet ami nagy valószínűséggel arc és szemhéjfelvarrás vagyis arclifting volt... S nyilvánvalóan semmi köze nem volt Bujákhoz és Kiss Istvánhoz... Orosz Bernadett mégis Bujákkal összefüggőként adta be az ellene folyó perben a Miskolci Törvényszéken, és a műsorvezetőkkel, riporterekkel és újságírókkal eljátszotta, hogy mindezért Kiss István a felelős... 

A Nőkért Egyesület online kerekasztal beszélgetéséről készült videofelvételen  a szemét láthatóan betudja csukni, hiszen végig pislogja a felvételt. Nekem úgy tűnik, hogy a jobb szemfedelének az elváltozása valamikor 2020. augusztus 26.-a után következhetett be - például komplikáció léphetett fel a plasztikai műtét során - és így szintén semmi köze nem lehet Kiss Istvánhoz... 

Lassan kezdem mégis azt hinni, hogy a műtétre a kampány miatt került sor...  S itt egy újabb kérdést kell feltennem... Ha valaki azért, hogy a médiában előadhassa a 2019. novemberi hangulatot, "kés alá fekszik" és bevállal egy fájdalmas műtétet, az orrát nem képes szándékosan eltöretni?

"A TÖBBÓRÁS PLASZTIKAI BEAVATKOZÁS SORÁN AZ ARCOMAT PRÓBÁLTÁK HELYREHOZNI. MÉG AZ ORROMON IS LENNE MIT VÁLTOZTATNI, DE A MŰTÉTET KÖVETŐEN OLYAN SZÖRNYŰ ÉRZÉSEK FOGTAK EL, AMIKET A MEG­VERÉSEN UTÁN ÉREZTEM. A HA­JAM VÉRES VOLT, AZ ARCOM PEDIG BRU­TÁLISAN BEDAGADT, ALIG TUDTAM MOZ­DÍTANI A FEJEMET. TELJESEN ÚJRAÉLTEM A BÁNTALMAZÁSOM UTÁNI FÁJDALMAKAT" - Borsonline 2021. 01.25.

Ez a kérdés nem csak nekem jutott eszembe, a 24.hu cikkét olvasva 2019. novemberében többeknek...

"Hozzátette azt is, megdöbbentő módon többeknek az a meggyőződése, hogy az áldozat magának okozta a sérüléseket. Szerinte aki látja a képeket, abban ez fel sem merülhet. Évtizedekig volt nyomozó, találkozott ilyen esetekkel, és kizárt, hogy egy nő ilyen kárt tudjon tenni magában.

A 24.hu volt nyomozóként említi Orosz Bernadett családi barátját, Kállait, azt valamiért eltitkolták, hogy a férfi box kisvilágbajnok, akit a rendőrségtől saját bevallása szerint szolgálat közben elkövetett erőszakos cselekmény miatt rúgtak ki... 


4.) 

Még mindig a sérüléseknél maradva... 

"A bántalmazási ügyben született orvosszakértői vélemény megállapította, hogy az áldozat sérülései az orrcsont hajszáltörésén kívül nyolc napon belül gyógyultak, de a Bors információi szerint Bernadett ezzel nem ért egyet." - olvasható a Ripostban. A portálnak dr. Visontai Csongor, Kiss István ügyvédje adott interjút.

Hogy hogyan lett az orr hajszáltöréséből számtalan sérülés Orosz Bernadett 2021.-es média kampányára, a fentiekben levezettem, azonban az a mai napig nem ismert, hogy hogyan lett az orr hajszáltöréséből néhány nap múlva az orr darabos törése...  

A médiában megjelent fotón a 2019. november 9.-én éjjel felállított diagnózis látható, a képet nyilvánvalóan Orosz Bernadett bocsátotta a Blikk rendelkezésére. Ezen az orr hajszáltörése (S0220) azaz egy törésvonal került rögzítésre 2019. november 10.-én.... Hogyan lett belőle egy héttel később három kód (S0220, S0220, S0220) azaz orr darabos törése és orrsövény törése? 

A kirendelt orvosszakértő összehasonlította a két CT felvételt?

Vizsgálta a Nyomozó Hatóság, hogy Orosz Bernadett orra korábban volt -e eltörve? Csak mert Kiss István jelezte, hogy Bernadettnek "plasztikázott orra van"... A fényképek is ezt látszanak alátámasztani...

"Az azóta eltelt idő alatt semmiféle orvosi lelet nem támasztja alá, hogy az arcon plasztikai sebészeti korrekciót igénylő hegesedés következett volna be."

A 2020. november 18. orvosszakértői véleményből olvasható idézet pedig bizonyítja, hogy a 2021. január 18.-i plasztikai műtétnek semmi köze nem lehetett Bujákhoz és Kiss Istvánhoz... 


5.)

Beharangozott vakság:

Az eltelt másfél év alatt tudomásom szerint semmilyen látásromlást nem állapított meg orvosszakértő, látásromlás nem szerepel egyetlen leleten sem... A látásromlás a médiakampány elemeként jelent meg először az Orosz Bernadett sztoriban... Ahogyan a jobb pupillája is csupán egyetlen napont volt kitágítva látható a médiában... A 2021. február 15.-i Tényekben, amikor a várható vakságát beharangozta... Sem előtte, sem utánna.. 

A 2021. március 8.-án megjelent nőnapi kampányfilmjében már ismét egyforma méretű minkét pupillája..


6.) 

Egyéb anomáliák - BÉKE Központ

2020. január 14.-én adta le az RTL televízió a Házon kívül műsorát, amelyben szerepelt Orosz Bernadett és Pintér Marianna is, akik később együtt alapították a BÉKE Központ Egyesületet, amely körül szintén számos anomália fedezhető fel...

Pintér Marianna 2014 óta szerepel a médiában a történetével, minden televíziós interjúban elmeséli, a gyerekkori fizikai és szexuális bántalmazását, az öngyilkossági kísérleteit és pszichiátriai kezeléseit,  de a legfontosabb információ szerintem a 2017.-es Magyar Nemzet interjúban olvasható:

"Úgy érzem, el vagyok hallgattatva. Minden vágyam, hogy beszélgetéseken vehessek részt a gyerekekkel, hogy segíteni tudjak azoknak, akik az enyémhez hasonló sorsot szenvednek el, de nem mernek, nem tudnak segítséget kérni. Az iskolák azonban rendre elzárkóznak ettől, még úgy is, hogyha pszichológussal mennék - mondta lapunknak a budakeszi csendes tüntetésre tartó Mariann, aki szerint könnyen felismerhető, ha egy gyereket efféle bántalmazás ér."

Azt gondolom, hogy az iskolák nem véletlenül zárkóztak el attól, hogy Pintér Mariann a gyerekekkel beszélgessen, még pszichológus szekember társaságában sem... Orosz Bernadett viszont úgy tűnik hamar teljesítette a vágyát... 

Hogy a BÉKE Központ ötlete mikor született meg, csak Ők tudják, de én azt gondolom, hogy a Házon kívül forgatásán 2020. január elején már körvonalazódott, és Orosz Bernadett már azért szerveztetett magának számos találkozót Brüsszelben Gurmai Zita MSZP-s politikussal, hogy a létrehozandó egyesület érdekében is lobbizzon...

Bár minden műsorban, interjúban, riportban reklámozzák a BÉKE Központot, a számlaszámán kívül amelyre adományt gyűjtenek a magalakulása óta, semmilyen információ nem érhető el, gyakorlatilag fantomként működik... A weboldala fél éve "feltöltés alatt áll"... 

Ellenben hirdetik az áldozatvédő egyesületet egy brüsszeli székhelyű üzleti hirdető portálon, 6 miskolci cég egyikeként:

"A Miskolc címen a Infobel felsorolt 6 bejegyzett cégeket. Ezeknek a vállalatoknak a becsült forgalma € 1.644 milliárdokat, és 6,637 becsült munkatársat foglalkoztat. A cég a legjobban a Miskolc helyen a nemzeti rangsorban #9 pozícióban van a forgalom szempontjából."

Az egyesületről semmilyen információ nem ismert a számlaszámán és az üzleti hirdetésen, no és a tagokon kívül... Kik is alapították a BÉKE Központot:

Csomai Dominika Elnök (Orosz Bernadett huszonéves lánya)

Orosz Bernadett alelnök

Pintér Marianna emberjogi aktivista akit az iskolák még pszichológus társaságában sem engedtek a gyerekek közelébe...

Kállai Zoltán akit a saját bevallása szerint szolgálat közben elkövetett erőszakos cselekmény miatt távolítottak el a rendőrségtől (Média szereplései: 24.hu, Házon kívül interjúk)

Toldi Miklós exterrorelhárítós, aki miután megkérdeztem, hogy Ő látható-e Bernadett mögött az autóban az ominózus 2019. november 11.-i fotók egyikén, befejezte a közszereplést Bernadett oldalán (Közszereplései: Nőkért Egyesület online kerekasztal beszélgetést, ORFK-val való tárgyalás)

Kellner Katalin az Országgyűlés Hivatalában dolgozó, budapesti önkormányzati képviselő, aki arról tájékoztatott, hogy az alapításban vett részt, aztán lemondott és a munkát sem kezdte el az egyesületben 

A többiek nem politikusok, nem szerepeltek médiában, sajtóban, így Őket nem nevesítem.

Tehát felmerül a kérdés, hogy a BÉKE Központ, aminek semmilyen tevékenysége, semmilyen elérhetősége nem ismert, hogyan és miben tud segíteni az egyébként is krízisben levő embereken, ne adj Isten gyermekeken? 


7.)

Vádmódosítás: 

A Nógrád megyei Rendőr Főkapitányság a kihallgatás során többek között azt is közölte Kiss Istvánnal, hogy megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy

"...visszament a szobába, az ajtót betörte, majd nagy erővel ütlegelte a sértett fejét, illetve fojtogatta őt."  

A Nógrád megyei Főügyészség pedig az alábbiakkal indokolta a 2 - 8 évig terjedő büntetési tétellel járó vád módosítást:

"A rendelkezésre álló iratok, így különösen a sértett vallomása, gyanúsított kitartó bántalmazása, az hogy azzal csak akkor hagyott fel, amikor a sértett sikoltozására a szobához ment több személy, a bántalmazott testtájék és az ütések intenzitása, melyekre a sérülésekből lehet megalapozott következtetést levonni azt támasztják alá, hogy a gyanúsított szándéka átfogta a ténylegesnél súlyosabb, akár életveszélyt okozó sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét, azt kívánta, de legalábbis abba belenyugodott." - ügyészi határozat

Jogsértésnek tűnik...

Bizonyíték: 

"Olyan jellegzetes sérülést az orvosi dokumentáció nem tartalmaz ami a nyak erőteljes megragadására, fojtogatásra utalna." - A Nyomozó Hatóságok által kirendelt orvosszakértő...

Ahogyan azt is kétszer cáfolta a kirendelt orvosszakértő, hogy életveszély fennállhatott-e:

"Orvosszakértői szempontból nem állítható, hogy az adott bántalmazástól életveszélyes vagy halálos sérülések is keletkezhettek volna."

Miért hagyta figyelmen kívül az Ügyészség a Nyomozó Hatóság  által kirendelt szakértő véleményét, és fogadta el az Orosz Bernadett által megbízott orvosszakértő véleményét?

Azt pedig, hogy az ügyész mire alapozta, hogy a "gyanúsított szándéka átfogta a ténylegesnél súlyosabb, akár életveszélyt okozó sérülés bekövetkezésének a reális lehetőségét, azt kívánta..." rejtély, ugyanis még egy orvosszelkértő kompetenciáját is meghaladja ennek megállapítása:

"Az elkövető szándékának, kijelentéseinek értékelése meghaladja a szakértő kompetenciáját.

Az orvosszakértő kompetenciáját meghaladja, egy ügyészét nem? 


8.) 

Az utolsó interjú: Jakupcsek Plusz

"Az nagyon érdekes volt, az a mondjuk úgy, hogy  meghökkentő esemény, hogy amikor Te közzé tetted az oldaladon az Ő személyazonosságát, ugye Ő téged beperelt 5 millió forintra. Tehát neki állt feljebb." mondta Jakupcsek Gabriella 2021. április 15.-én.  

Nem tudom, hogy az értékrendjét vagy a felkészültségét minősíti... Jakupcsek Gabriella nyilván sem Borsot sem engem nem olvas, mert akkor ismerné az "5 millió történetét" és úgy tűnik, hogy Kiss István ügyvédjét sem hívta fel, hogy a tényeknek utána járjon... 

"Végül a személyiségi jogaid megsértése miatt indult per kapcsán rendszeresen felmerülő kérdés, ki élt előbb a másik ellen kártérítési igénnyel?

Dr. Lichy József ügyvéd polgári jogi igényt nyújtott be a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányságra 2019. december 4.-én, 5 millió forint összegben, melyben megjegyezte hogy további igény merülhet fel, valamint kérte a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy amennyiben ebbe beleegyezem, a mediálás lehetőségét vessék fel.

Mi pedig 2020 február 3.-án nyújtottunk be keresetet a bíróságon a személyes adataim védelméhez való jogom megsértése miatt. Az összeg az 5 millió forint, jelképes, mivel Bernadett is ennyire perelt engem akkor..."

Tehát Orosz Bernadett már 2019. december 4.-én benyújtotta az 5 milliós igényét Kiss Istvánnal szemben... Erről nem tudott Jakupcsek Gabriella, vagy egyszerűen csak jobban hangzott, hogy "még neki állt feljebb"? Mellesleg a Bors már azelőtt tudott róla, hogy a kártérítési igényt Orosz Bernadett benyújtotta volna... 2019. november 27.-i cikk:

Hogy a büntető eljárásásból és a kártérítési perből (kettő folyik párhuzamosan) miért nem készült fel Jakupcsek, ha már érinteni akarta a témát, nyilván az Ő titka marad... Megint csak Kiss Istvánt idézem:

"A keresetet kiegészítettük 2020. augusztus 24.-én becsületsértéssel. Ennek oka, hogy az interneten azóta is folyamatosan becsmérel, olyanokkal vádol amit nem követtem el, például nárcisztikus személyiségű ember vagyok, aki gyilkossági kísérletet követett el ellene." 

Azt mondják, hogy Kiss Istvánt nem illeti meg a személyiségi jogainak védelme... Vagyis kénytelen vagyok azt a következtetést levonni hogy egyetértenek például azzal, hogy helyes cselekedet volt egy Hitler szimpatizáns bloggernek adott exkluzív interjújában a férfit impotens pszichopatának bemutatni, közzétéve a teljes nevét, lakóhelyét, fényképeit rangját... 

Mi volt a célja Orosz Bernadettnek az exkluzív interjúval? Mert egy bloggernek aki nemes ügy címszóval Hitler festményt vásárol és rendez adománygyűjtést a Betyársereg támogatására, az olvasóközönsége is nyilván hasonló nézeteket vall... 

Ha Jakupcsek Gabriella vette volna a fáradtságot, és Kiss István ügyvédjét felhívja, Ő nyilván készséggel felvilágosította volna, hogy miért perelik Bernadettet... A cikkeket már ne keresse senki, mert miután a perben benyújtásra került bizonyítékként, a blogot törölték...

Jakupcsek Gabriella azt mondja, hogy Kiss Istvánnak áll feljebb... Tehát Jakupcsek Gabriella, és mindenki aki azt vallja, hogy Kiss Istvánt nem illetik meg a személyiségi jogok, egyetért az Orosz Bernadett facebook profilján  a mai napig látható megnyilvánulásokkal és a gyűlöletkeltéssel? Igen, ez a tartalom is többször is látható Orosz Bernadett profilján százak, ezrek, (tízezrek?) számára 2020 augusztusa óta... 

A Tamara Miczki által és Hegedűs Lajos Hunor által létrehozott és megosztott gyűlöletkeltő posztok eredeti linkjei:

Tartalomért kattints a képre:

Bár Hegedűs Lajos Hunor láthatóan kételkedik benne, de a "pankrátor" is Kiss István... Idézek a személyes interjúból amit anno a "pankrátorral" készítettem:

"A következő fénykép Bernadett posztja alatt volt látható, Hegedűs Lajos Hunor rólad írt uszító írásában, amiben közzétette a nevedet és ezt a fényképedet... Az emberek izomagyú üresfejű, erőembernek hittek, már aki elhitte, hogy Te vagy rajta. Ennek a fotónak mi a története?

Á, ez a Hogan tanár úr! A szakmunkásképzős tanítványaim hívtak így. Brougeben készült, ahol a barátommal és a fiammal voltunk."


Vajon hány börtönben várják a rabok szeretettel Kiss Istvánt, akiről mindent - ami a lincseléshez vezethet - tudnak... A médián és Orosz Bernadetten nem csodálkozom... De miért asszisztál ehhez a Nógrád megyei Rendőr Főkapitányság és a Nógrád megyei Főügyészség?

A fentiekben az anomáliáknak csak a töredékét mutattam be és a kérdéseknek csak a töredékét tettem fel...  A többit a Legfőbb Ügyészségnek és a Miskolci Rendőrkapitányságnak címeztem, illetve fogom címezni... 

A Miskolci Rendőrkapitányság reményeim szerint kideríti az alábbi kérdésekre  a válaszokat:

  • A BÉKE Központ adott-e be belföldi vagy külföldi pályázatot, kötött e szerződést a NANE, PATENT és a REMÉNYTELEN ÜGYEK HARCA egyesületekkel?

  • Kapott -e adományt a BÉKE Központ a megalakulása óta?

  • Milyen dokumentált tevékenysége van a BÉKE Központnak megalakulása óta?

  • Kikkel szerveztetett magának találkozót Orosz Bernadett Brüsszelben Gurmai Zita MSZP-s politikussal 2020. január 22.-én? (Orosz Bernadett és Pintér Marianna gyanúm szerint már 2020. január 15.-i közös műsoruk idején eldöntötték a közös civilszervezet alapítást, és Brüsszelben már ehhez lobbizhatott Orosz Bernadett)

  • Miért áll még mindig tartalom feltöltés alatt a BÉKE Központ weboldala, vagyis miért nem működik?

  • Miért Csomai Dominika a BÉKE Központ elnöke, ha az egyesületet a médiában kizárólag Orosz Bernadett és Pintér Marianna neve alatt hirdetik?

  • Milyen műtét volt Orosz Bernadett 2021. január 18.-i arcplasztikája, amit a médiában és tudomásom szerint az ellene folyó kártérítési perben is Bujákkal összefüggőként "adott el"? Gyanúm szerint arc és szemhéj felvarrás volt és gyanúm szerint a vádmódosítás és a BÉKE Központtal anyagi haszonszerzés motiválta és semmi köze nem volt Bujákhoz és Kiss Istvánhoz.

  • Miért hirdeti az áldozatvédő BÉKE Központot valaki a brüsszeli székhelyű üzleti hirdető portálon?

  • Mennyi a BÉKE Központ vagyona és hány alkalmazottja van?

Ez utóbbi kérdést az alábbiak indokolták:

2020. augusztusa óta kísérem figyelemmel az Orosz Bernadett sztorit, akkor találkoztam személyesen Kiss Istvánnal és családjával is... Akkor határoztam el, hogy kiderítem az igazságot... 

Azt hiszem, hogy ismét sokkal többet megtudtam, mint szerettem volna... A gátlástalan emberi manipulációról, a kontrol nélkül működő Nyomozó Hatóságokról és a magyar áldozatvédelemről...

"Az én szemem most azt látja, hogy az igazságszolgáltatásnak semmi köze az igazsághoz, az egészségügynek az egészséghez, a társadalomnak az egyénhez, az áldozatvédelemnek az áldozathoz..." by Sz.J.


Judy Tailor

2021. május 18.