Durdle Door a tenger kapuja

Amikor még csak a laptopomon volt háttérkép, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját szemeimmel is láthatom.... Amikor pedig ott jártam, úgy éreztem a menyország csak egy karnyújtásnyira van... 

Nem szántam rá magam túl gyorsan, mert lévén, hogy "hátizsákos túrista" vagyok, leginkább busszal közlekedem, és első ránézésre kissé bonyolultnak tűnt - több átszállással és gyalogos ösvényen - megközeliteni...  A Google Map szerint két lehetőség közül is választhattam: Weymouth vagy Poole a National Expresszel, onnan pedig az X54-es helyi járattal Lulworth Cove, ahonnan gyalogos ösvény vezet a Durdle Doorhoz... Poole mellett döntöttem, előző este online megvásároltam a retúrjegyet (oda - vissza 40 fontért) és másnap hajnalban irány a Victoria Coach Station.  Az út kb. 3 óra volt, de a busz hátsó részében a vészkijárat mellett az ülések kényelmesek, olyan tágas a hely, hogy akár nyújtott lábbal is utazhattam. Telefon töltésére aljzat is található, igy Robbie Williams kisért végig az úton, és hipp - hopp elrepült az idő, meg is érkeztünk Pooleba. A National Expressz megállója egy nagy parkolóban található, s attól egy saroknyira a Bus Station, ahol egyik oldalon éttermek, üzletek sorakoznak, másik oldalon szemben pedig a buszmegállók, ábécé sorrendben. Az X54-et az egyik táblán könnyen megtaláltam, s hamarosan a busz is megérkezett. A sofőrnél 6 fontért retúr jegyet vásárolhattam a Durdle Doorhoz, és várakozással telve, boldogan szálltam fel a buszra .. Ezek az angolok megadják a módját... A Poole - Weymouth között közlekedő busz csupán a bevezető volt az élmények zuhatagába... Kényelmes műbőr ülések, néhol még asztal is, s természetesen emeletes busz, hogy a szenvedélyesebb utasok videót, fényképeket készithessenek a lenyűgöző alig 1 órás úton. S hogy a fotózás, videó készités ne meritse le idő előtt a telefonokat, ezen a buszon is aljzatok találhatók... A keskeny utak mentén, hol zöld rétek, hol nádfedeles házikók láthatók, mindehol tisztaság, rend uralkodik, a falvakban pedig, ha a busz ablakai nyitottak lennének, a kezünkkel megérinthetnénk a nádfedeleket, vagy a házak falát, ablakait...

Lulwort Covet el sem lehet téveszteni, ha egymásután ezeket a mesebeli házikókat látjuk, akkor hamarosan befordul a buszunk a parkolóba, ne felejtsünk el leszállni... S amint megérkeztünk rögtön három lehetőség közül választhatunk... Mit nézzünk meg először, miről készitsünk millió fényképet, videót? Visszasétáljunk a nádfedeles virágokkal beboritott házikókat közelről szemügyrevenni, megérinteni? Vagy a közeli öblöt és sziklás tengerpartot - Lulworth Cove központját - célozzuk meg? Én a Durdle Doort javaslom első helyre tenni, több okból is... Egyrészt mert kiszámithatatlan első alkalommal, hogy a meredek gyalogos ösvény milyen hosszú és mennyi idő alatt járjuk meg, ezért célszerű azzal kezdeni, és visszafelé már kalkulálható, hogy mikor induljunk el, hogy a falura és az öbölre is jusson idő és a Pooleba17:13-kor induló utolsó buszt se késsük le... A parkoló mögött jól látható a dombra felvezető gyalogos ösvény... bátran induljunk hát neki...

Másrészt szavakkal le nem irható élmény már Durdle Door környéke is, de a tengerbe nyúló, több mint 180 millió éves sziklaképződményt megpillantva úgy érezzük megállt az idő, mintha egy másik dimenzióba csöppentünk volna. 

A sziklaképződmény lenyűgöző látványt nyújt akár fentről, akár lentről az aprókavicsos tengerpartról nézzük... Én amint megpillantottam, beleszerettem, lenyűgözött, megbabonázott, a hatása alá kerültem... Úgy éreztem, hogy Isten valahol a közelben lakhat... 

Minden szögből szemügyre akartam venni, minden szögből lefényképezni, a másik pillanatban a saját szememmel felfedezni... Mint egy gyerek járkáltam "össze -vissza", a hullámokkal játszottam, és csak fotóztam és fotóztam...  

Tudtam, hogy ide újra és újra vissza szeretnék térni, az eddig fel nem fedezett részekre elmenni, a parton ülni órákig és hallgatni a tenger, a hullámok hangját... Nyáron matracon ringatózni a sekély vizen, vagy átevezni a szikla résen...

De az idő elrepült, indulni kellett, a vizem elfogyott, igy először megmásztam a meredek lépcsőket a Holiday Parkig, ami megfizethető árakkal, bérelhető faházikókkal, büfével, padokkal várja a szomjas túrázókat, vizet vásároltam és elindultam vissza Lulworth Coveba... 

A táj visszafelé is lenyűgözött talán jobban mint először, hiszen most a távolban a szemem elé tárult, közeledett  az öböl és a tengerpart... Az ösvény kezdeti szakasza emelkedik, de aztán folyamatosan lefelé vezet, igy a séta csöppet sem megterhelő, valószinűleg ez az oka, hogy a varázs nem múlik el... 

Lulworth Covba beérve a busz érkezéséig hátralevő idő szabja meg, hogy mi mindent nézünk meg, a főutcát a nádfedeles házikókkal, vagy az öblöt, esetleg a világ legfinomabb fish and chipsét kóstoljuk meg, vagy az ajándékboltokban szerelkezünk fel otthon maradt szeretteinkre gondolva... Én az öböl, az ajándékbolt és a hal mellett döntöttem. A mesebeli házikók megmaradtak a következő túrára...

Lulworth Cove egy kicsiny, ám annál hangulatosabb falucska, ahol bár mindent megtalálunk amire a tengerparton szükségünk lehet, mégsem érezzük, hogy "klisészerű" lenne... 

Az X54 -es busz menetrend szerint megérkezett, de fura módon nem fájt a szivem, hogy ott kell hagynom ezt a csodálatos helyet, mert tudtam, hogy visszajövök még... A buszon az emeleten ülve a nádfedeles házikók most is lenyűgöztek, s mivel a személyes találkozásra nem volt idő, emlékül videót készitettem. Miután Pooleba értünk, átsétáltam a parkolóba és még mindig elvarázsolva vártam, hogy a National Expressz is megérkezzen. A hazafelé utak mindig olyan gyorsan repülnek el, hogy szinte kellemetlen azzal szembesülni, hogy már le kell szállni... A haza út nekem a fényképek nézegetésével telik, amiket aznap készitettem, de ezen az úton egyetlen fotót sem néztem meg, a Durdle Door fogva tartott, elvarázsolt, nem tértem magamhoz... Csak ültem és miközben zenét hallgattam, a tájat a tengert láttam... Felejthetetlen élmény volt, amiből csak napok múlva ocsúdtam fel, s minden alkalommal libabőrös leszek ha a fényképeket megnézem, vagy csak rá gondolok... 

Aki Londonban vagy Angliában él, ne hagyja ki, látogasson el akár egy napra, akár többre... De egyszer mindenkinek látnia kell, át kell élni ezt a csodát... Aki megteheti, hogy több napot töltsön a varázslatos Dorsetbenben, az látogasson el Weymouthba és ha teheti Devonban az angol riviérára: Torquayba is, no és persze a naplemente és napfelkelte a Durdle Doornál kötelező program! 

                                                                    Judy Tailor, London 2018. 05.11

A folytatást itt találod:

További utazási, kirándulási tippeket az Emlékeim könyve menüben találsz: