Tegnap este London karácsonyi fényeit követve sétáltam a Regent's Streeten, amikor visszapillantva a Piccadilly felé, hirtelen nem tudtam, hogy mi történt az óriás kivetítővel... Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy történelmi pillanat részese vagyok... A világ négy városában ugyanabban az időben 20:22 -kor jelenik meg a francia Michele Lamy 3...
Durdle Door a tenger kapuja
Durdle Door a tenger kapuja
Amikor még csak a laptopomon volt háttérkép, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját szemeimmel is láthatom.... Amikor pedig ott jártam, úgy éreztem a menyország csak egy karnyújtásnyira van...

Nem szántam rá magam túl gyorsan, mert lévén, hogy "hátizsákos túrista" vagyok, leginkább busszal közlekedem, és első ránézésre kissé bonyolultnak tűnt - több átszállással és gyalogos ösvényen - megközeliteni... A Google Map szerint két lehetőség közül is választhattam: Weymouth vagy Poole a National Expresszel, onnan pedig az X54-es helyi járattal Lulworth Cove, ahonnan gyalogos ösvény vezet a Durdle Doorhoz... Poole mellett döntöttem, előző este online megvásároltam a retúrjegyet (oda - vissza 40 fontért) és másnap hajnalban irány a Victoria Coach Station. Az út kb. 3 óra volt, de a busz hátsó részében a vészkijárat mellett az ülések kényelmesek, olyan tágas a hely, hogy akár nyújtott lábbal is utazhattam. Telefon töltésére aljzat is található, igy Robbie Williams kisért végig az úton, és hipp - hopp elrepült az idő, meg is érkeztünk Pooleba. A National Expressz megállója egy nagy parkolóban található, s attól egy saroknyira a Bus Station, ahol egyik oldalon éttermek, üzletek sorakoznak, másik oldalon szemben pedig a buszmegállók, ábécé sorrendben. Az X54-et az egyik táblán könnyen megtaláltam, s hamarosan a busz is megérkezett. A sofőrnél 6 fontért retúr jegyet vásárolhattam a Durdle Doorhoz, és várakozással telve, boldogan szálltam fel a buszra .. Ezek az angolok megadják a módját... A Poole - Weymouth között közlekedő busz csupán a bevezető volt az élmények zuhatagába... Kényelmes műbőr ülések, néhol még asztal is, s természetesen emeletes busz, hogy a szenvedélyesebb utasok videót, fényképeket készithessenek a lenyűgöző alig 1 órás úton. S hogy a fotózás, videó készités ne meritse le idő előtt a telefonokat, ezen a buszon is aljzatok találhatók... A keskeny utak mentén, hol zöld rétek, hol nádfedeles házikók láthatók, mindehol tisztaság, rend uralkodik, a falvakban pedig, ha a busz ablakai nyitottak lennének, a kezünkkel megérinthetnénk a nádfedeleket, vagy a házak falát, ablakait...

Lulwort Covet el sem lehet téveszteni, ha egymásután ezeket a mesebeli házikókat látjuk, akkor hamarosan befordul a buszunk a parkolóba, ne felejtsünk el leszállni... S amint megérkeztünk rögtön három lehetőség közül választhatunk... Mit nézzünk meg először, miről készitsünk millió fényképet, videót? Visszasétáljunk a nádfedeles virágokkal beboritott házikókat közelről szemügyrevenni, megérinteni? Vagy a közeli öblöt és sziklás tengerpartot - Lulworth Cove központját - célozzuk meg? Én a Durdle Doort javaslom első helyre tenni, több okból is... Egyrészt mert kiszámithatatlan első alkalommal, hogy a meredek gyalogos ösvény milyen hosszú és mennyi idő alatt járjuk meg, ezért célszerű azzal kezdeni, és visszafelé már kalkulálható, hogy mikor induljunk el, hogy a falura és az öbölre is jusson idő és a Pooleba17:13-kor induló utolsó buszt se késsük le... A parkoló mögött jól látható a dombra felvezető gyalogos ösvény... bátran induljunk hát neki...

Másrészt szavakkal le nem irható élmény már Durdle Door környéke is, de a tengerbe nyúló, több mint 180 millió éves sziklaképződményt megpillantva úgy érezzük megállt az idő, mintha egy másik dimenzióba csöppentünk volna.
A sziklaképződmény lenyűgöző látványt nyújt akár fentről, akár lentről az aprókavicsos tengerpartról nézzük... Én amint megpillantottam, beleszerettem, lenyűgözött, megbabonázott, a hatása alá kerültem... Úgy éreztem, hogy Isten valahol a közelben lakhat...

Minden szögből szemügyre akartam venni, minden szögből lefényképezni, a másik pillanatban a saját szememmel felfedezni... Mint egy gyerek járkáltam "össze -vissza", a hullámokkal játszottam, és csak fotóztam és fotóztam...
Tudtam, hogy ide újra és újra vissza szeretnék térni, az eddig fel nem fedezett részekre elmenni, a parton ülni órákig és hallgatni a tenger, a hullámok hangját... Nyáron matracon ringatózni a sekély vizen, vagy átevezni a szikla résen...
De az idő elrepült, indulni kellett, a vizem elfogyott, igy először megmásztam a meredek lépcsőket a Holiday Parkig, ami megfizethető árakkal, bérelhető faházikókkal, büfével, padokkal várja a szomjas túrázókat, vizet vásároltam és elindultam vissza Lulworth Coveba...
A táj visszafelé is lenyűgözött talán jobban mint először, hiszen most a távolban a szemem elé tárult, közeledett az öböl és a tengerpart... Az ösvény kezdeti szakasza emelkedik, de aztán folyamatosan lefelé vezet, igy a séta csöppet sem megterhelő, valószinűleg ez az oka, hogy a varázs nem múlik el...
Lulworth Covba beérve a busz érkezéséig hátralevő idő szabja meg, hogy mi mindent nézünk meg, a főutcát a nádfedeles házikókkal, vagy az öblöt, esetleg a világ legfinomabb fish and chipsét kóstoljuk meg, vagy az ajándékboltokban szerelkezünk fel otthon maradt szeretteinkre gondolva... Én az öböl, az ajándékbolt és a hal mellett döntöttem. A mesebeli házikók megmaradtak a következő túrára...
Lulworth Cove egy kicsiny, ám annál hangulatosabb falucska, ahol bár mindent megtalálunk amire a tengerparton szükségünk lehet, mégsem érezzük, hogy "klisészerű" lenne...
Az X54 -es busz menetrend szerint megérkezett, de fura módon nem fájt a szivem, hogy ott kell hagynom ezt a csodálatos helyet, mert tudtam, hogy visszajövök még... A buszon az emeleten ülve a nádfedeles házikók most is lenyűgöztek, s mivel a személyes találkozásra nem volt idő, emlékül videót készitettem. Miután Pooleba értünk, átsétáltam a parkolóba és még mindig elvarázsolva vártam, hogy a National Expressz is megérkezzen. A hazafelé utak mindig olyan gyorsan repülnek el, hogy szinte kellemetlen azzal szembesülni, hogy már le kell szállni... A haza út nekem a fényképek nézegetésével telik, amiket aznap készitettem, de ezen az úton egyetlen fotót sem néztem meg, a Durdle Door fogva tartott, elvarázsolt, nem tértem magamhoz... Csak ültem és miközben zenét hallgattam, a tájat a tengert láttam... Felejthetetlen élmény volt, amiből csak napok múlva ocsúdtam fel, s minden alkalommal libabőrös leszek ha a fényképeket megnézem, vagy csak rá gondolok...
Aki Londonban vagy Angliában él, ne hagyja ki, látogasson el akár egy napra, akár többre... De egyszer mindenkinek látnia kell, át kell élni ezt a csodát... Aki megteheti, hogy több napot töltsön a varázslatos Dorsetbenben, az látogasson el Weymouthba és ha teheti Devonban az angol riviérára: Torquayba is, no és persze a naplemente és napfelkelte a Durdle Doornál kötelező program!
Judy Tailor, London 2018. 05.11
A folytatást itt találod:
További utazási, kirándulási tippeket az Emlékeim könyve menüben találsz:
Amikor egy - egy utazásom után az ismerőseimnek a fotókat megmutattam, többen is kiegészítették az egyébként dicsérő szavaikat azzal, hogy Cornwallba menjek el... Amikor megkérdeztem, hogy ott hová, senki nem tudott konrét célt megnevezni... Így vált Cornwall egyre misztikusabbá és számomra egyre inkább kihívássá.
Durdle Door a tenger kapuja
Amikor még csak a laptopomon volt háttérkép, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját szemeimmel is láthatom.... Amikor pedig ott jártam, úgy éreztem a menyország csak egy karnyújtásnyira van...