Durdle Door a tenger kapuja újra

2018.05.22

Mágnesként vonz a Durdle Door, igy amikor a szokásos egy szabadnap helyett kettőt kaptam, azonnal a következő utazást kezdtem tervezgetni... Weymouth, Portland, West Lulworth, Lulworth Cove és Durdle Door barátságos túrának igérkezett...

A buszjegyet most nem előző este, hanem egy nappal korábban megvásároltam, igy a London - Poole retúrjegy most csak 30 fontomba került. A Durdle Door Holiday Parkban egy podot, kis faházat béreltem, és 55 fontból a szállásom is megoldódott. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy Weymuthba és Portlendbe első vagy második nap utazzak, végül úgy döntöttem, hogy másnapra halasztom a még ismeretlen városok felderitését. 

Végre elérkezett az utazás reggele, irány a Victoria Bus Station... A 6-os állásról induló 035-ös számú Poole járatatot már rutinszerűen megtalálom... Pooleban pedig a Coach és a  Bus Station közvetlen egymás mellett található, csak át kell sétálni, s az "L" állásról induló X54- es busz is rutin már...

Bár az első Durdle Door utam óta már felkészültebb, s újabb lehetőségek ismeretének birtokában voltam, vagyis rövidebb és kényelmesebb útvonal a Tenger kapujához, mégis a Lulworth Cove úticélt választottam újra, mert a mesebeli házikókat West Lulworthban szerettem volna felkeresni... A buszról leszállva az útmenti gyalogos ösvényen elindultam vissza a mesefelucskába...

Már az első Devonos utam alkalmával - amikor Torquayt felfedeztem fel - beleszerettem a vidéki Angliába... Csodálatos zöld táj, a virágok, erdők, mezők amerre csak a szem ellát... Nádfedeles házakat több faluban is látni az út mentén, de West Lulworthben szinte csak ilyenekkel találkozunk...

A falu házikói valóban egy mesevilágba röpitenek... Némelyik háznál azt várnánk, hogy nyilik az ajtó és kilép rajta Juliska vagy Jancsi... Egyenesen az úttestre. Néhol található egy keskeny járda, de sokszor valóban az úttestre nyilnak az ajtók. Az utak pedig olyan keskenyek, hogy az egymással szemben érkező járművek egyike a járdára áll félre amig a másik elhalad.

Miután West Lulworth főútcáját oda - vissza megcsodáltam és megörökitettem, elindultam a Holiday Parkba. Ha legközelebb újra kedvem támadna, a falucskát felkeresni, némiképp változtatnák az útiterven, és  visszafelé ütemezném be. Most azonban várt rám néhány kilométer - gyönyörű kilátással és némi dőlésszöggel rendelkező - útszakasz.

A Holiday Parkhoz megérkezve, buszra várakozó túristákkal találkoztam, akik az ott töltött éjszaka után indultak újabb célok felé. A recepcióra könnyen ráleltem, mert a bejárat közelében található, mellette pedig egy közért, ahol minden kapható amire csak szükségünk lehet. A Holiday Park elrendezkedése jól átlátható: két oldalról a caravan, vagyis nagy faházak sorakoznak, középen található a kemping, ahol saját lakókocsival, autóval, sátorral foglalhatunk helyet, és szintén itt áll két sorban a hét darab pod is.

A kis faházak előtt fa asztalok és padok találhatók,  bent pedig egy dupla és két single ágy, konektor és fűtőtest elégiti ki az alapvető igényeket. Ágyneműről azonban magunkanak kell gondoskodnunk, igy legalább egy hálózsákot vigyünk magunkkal. Akár busszal, vonattal, vagy kocsival, akár egyedül akár családdal utazunk a Holiday Park ideális szálláshely úgy az egy éjszakás kirándulásokhoz, mint nyaraláshoz, ha valaki a természet eme csodáját szeretné felkeresni.

Miután birtokba vettem a faházat, ki és elpakoltam amit a közértben vásároltam, elérkezett végre a várva várt pillanat, elindulhattam a partra... A Holiday Park közvetlenül a tenger fölötti dombon található, igy néhány perc séta után már megpillantottam a sötétkék vizet...

Előző életemben hableány lehettem, mert a tenger látványa ezredszerre is szivet melengető, földöntúli érzés. Azt hiszem nagy áldás számomra, hogy ezek a pillanatok maradandóak, időről - időre, még 10 - 20 év után is elővillannak. Ma is látom az éjszakai tengerpartot ahogy a 8 -10 éves fiaim a meleg homokban bukfenceznek Paralián, vagy a 18 éves lányom csal mosolyt az arcomra és a lelkembe, amikor eszembe jut, hogy Baskán papirzsepkendőt lengetve búcsúzott a várostól és a tengertől... A szenvedélyemnek, hobbimnak köszönhetően rengeteg pillanatot nem csak a szivembe, de képekbe is zártam az elmúlt 30 évben és élem át őket újra és újra.  

No de vissza a jelenbe... A Durdle Door és környéke, vagyis a Jurassic Coast évezredek óta melengeti az emberek lelkét, nyűgözi le látogatóit, halmoz el minket élményekkel. 

Mig előző alkalommal a parton töltöttem el időm nagy részét, most túlnyomórészt fenn a gyalogos ösvényeken túráztam, számtalan különleges arcát láthattam a Tenger kapujának.

Álltam a meredek szélén, fenn a magasban, alattam a tenger hullámait sodorta a szél, és újra érzetem azt amit első alkalommal is. Isten valahol a közelben lakhat... Hálásan köszöntem meg neki a csodát, hogy ott lehetek. Eszembe jutott, hogy 2 évvel ezelőtt amikor törött - szakadt bokával, súlyos pánikbetegen feküdtem hónapokon át és már járni is csak kapaszkodva tudtam, abban sem hittem hogy a következő hónapot megélem... Most pedig ott állok a meredek parton a tenger felett és kinyújtott karom alatt több tiz méter mélységben napoznak a tengermosta apró kavicsok...

Nem tudom hány kilométert sétáltam, másztam meg a part menti meredek dombokat és ereszkedtem le rajtuk, de éjjel amikor lefeküdtem, amint a szemem behunytam egy keskeny ösvényen sétáltam a magasban... Az ösvény sokkal magasabban volt mint a valóságban és nem csak az egyik de mindkét oldalán a "semmi" volt, én mégsem féltem... Sőt... Boldogan adtam át magam az érzésnek és igy aludtam el. 

Másnap korán keltem, mert még a nap első sugarai előtt szerettem volna a partra érni. Bár a felhők beütemezték a következő 2 napos Durdle Door utamat, mert eltakarták előlem az ébredező napot, de igy is páratlan élményt nyújtott a "holdfényöböl". 

Mint előző alkalommal, most sem fájó szivvel búcsúztam... Egyrészt mert most is tudtam, hogy visszajövök még, másrészt várt rám az ismeretlen... Weymouth és Portland. 

Vissza sétáltam a podhoz, összepakoltam, majd a - 9 órakor nyitó - recepción leadtam a kulcsot. A már megszokott útvonalon a gyalogos ösvényen indultam Lulworth Coveba. A pár héttel ezelőtti látogatomhoz képest a táj most még szebb volt, a rétek zöldebbek az ég kékebb és mindenhol sárga és lila virágok nyiltak.

Lulworth Cove, Durdle Door és West Lulworth külön - külön is csodálatos és hatalmas élmény, de mivel olyan közel vannak egymáshoz aki teheti egy kirándulás keretében látogasson el ide. 

No de nekem megérkezett a buszom, várt rám Weymouth és Portland. A buszról újra megcsodálhattam West Lulworth mesebeli nádfedeles házikóit, majd a zöld lombkoronákkal fedett keskeny úton vitt a busz a felfedezésre váró Weymouthba. 

A városba beérve megcsapott a riviéra hangulat, kellemes várakozással teli érzés keritett hatalmába, ahogy a busz hosszan haladt végig a homokos tengerpart menti úton. 

A város ideális nyaralóhely egyedülállóknak, pároknak, gyermekes családoknak, kutyásoknak, fiataloknak, idősebbeknek... Torquayval vetekszik az én ranglistámon, mindkét város csodaszép, mindkettő homokos parttal rendelkezik. Torquay előnye, hogy változatosabb, homoskos és sziklás valamint kiépitett partszakaszai is vannak, dinamikusabb, nyüzsgőbb, Weymouth viszont a végtelen homokos partjával nyugalmat áraszt, ahol valóban kipihenheti magát mindenki, aki egész évben keményen dolgozik Angliában. 

A város akár gyalog akár helyi buszokkal könnyen megismerhető, éttermek, üzletek nem csak a part menti főúton, de a bentebb levő utcákban is minden igényt kielégitő széles választékkal sorakoznak.

Valószinűleg nem csak én szeretek az otthon maradt szeretteimnek minden kirándulásomról ajándékot vásárolni, ajándék üzletet is kerestem. Mig a Durdle Doortól  a "doordle dooros" sört hoztam a fiamnak, Weymouthban vásároltam hozzá sörnyitót is. Annyira ötletesnek találtam a névreszóló hűtőmágneses sörnyitót, hogy most mindhárom gyermekemet ezzel leptem meg. Lányoknak stilusosan nem sör, csak ital nyitására szolgál :)

S ha már Weymouthban jártam, akkor szerettem volna látni Portlandet és az Olympics Ring-et, igy a kikötőből indulva az 1-es busszal 30 perc múlva már a Casal Beachben gyönyörködhettem az emlékmű mellett, s némi Stonhange feelingben is volt részem.

Életem fotóját nem sikerült elkészitenem az Olypics Ringtől nyiló kilátásról, mert a levegő párás volt, de ez csak annyit jelent, hogy ide is vissza kell mennem...  


                                                            Judy Tailor , London, 2018. június 27.