Casanova

Azt hihetné az ember, hogy a többiek szerencsésebbek voltak, mert őket csak meglopta az évek alatt, ők csak az otthonukat veszitették el, a fiát és a nevelt lányát csak pszichológus kezelte miután tőlük távozott köszönés nélkül, titokban. Amikor én lettem felesleges számára, kis hiján az életembe került. Ma mégis azt hiszem, hogy mindannyian egyformán szerencsések vagyunk, mert nem csak túléltük, de azóta sokkal jobban megbecsülünk minden percet, amit ezen a földön töltünk. Nélküle.

2012 év végén ismertem meg a Honfoglaló internetes játékon Casanovát. Mint később kiderült, akkor már évek óta "vadászott" neten - Twoo, Facebook, és hasonló közösségi és társkereső oldalak - olyan nőre, akihez odaköltözhet, de a személyes találkozások után a kapcsolatai sorra leépültek. Mivel ezeken az oldalakon nem járt sikerrel a Honfoglaló felé vette az irányt... Az akkor 11 éves kisfiát használta csaléteknek, hisz ki gyanakodna egy apa - fia párosra, akik "aranyosan évődnek" játék közben... Én sem gyanakodtam, naivan elhittem mindent ... Szegény ember akit senki nem szeret a fián kívül, aki retteg a nevelt lányától...

Magányos voltam? Megsajnáltam? Naiv voltam? Valószínűleg mindhárom. Távkapcsolat alakult köztünk, párszor leutaztam Zalaegerszegre, párszor Ő hozzám Pestre, s bár néhányszor elbizonytalanodtam, végül úgy döntöttünk, hogy hozzám költözik.

A vészcsengő akkor szólalt meg először, amikor szembesültem azzal, hogy hogyan hagyta el a családját. Akkor láttam az igazi arcát, igazi személyiségét először, de már késő volt. Kiderült, hogy nem mondta el nekik, hogy elhagyja Őket. A feleségének egy búcsúlevelet hagyott az asztalon, a fiától sem személyesen, sem a levélben nem köszönt el. A családja engem okolt, akkor még nem tudták, hogy évek óta ápol virtuális és személyes kapcsolatot nőkkel. A 14 éves nevelt lánya hosszú Facebook üzenetben ribancozott ... A sors fintora, hogy nem sokkal később az apasági perben az édesanyja arról nyilatkozott, hogy nem tudja ki a lány apja...

A közös életünk ahogyan kezdődött, úgy folytatódott, sorozatosan szembesültem azzal, hogy Casanova korántsem az az ember akinek neten illetve a néhány személyes találkozás során mutatta magát. Az agyam nem tudott megbirkózni a kialakult helyzettel, személyiségével és a családomra gyakorolt hatásával, hamarosan pánikbeteg lettem, magas vérnyomásom és alvászavarom alakult ki. 

Válóper, apasági per következett... Ezek során tovább körvonalazódott a jelleme és a személyisége. Kiderült, hogy közel 30 évesen volt az első párkapcsolata, egy nála idősebb asszonnyal, akit később - titokban - elhagyott, annak a fiatal barátnőjéért. Fény derült a per során a "nőügyeire", valamint arra, hogy az előző családját milliós nagyságrendben rövidítette meg az évek során - a szenvedélybetegségének a kielégítését így oldva meg - az adó visszatérítéseket minden évben eltitkolta a családja elől és laptopokat, telefonokat vásárolt magának amiket a munkahelyén őrzött. Végül az otthonukat is elveszítették, mert a téli hónapokban a közüzemi díjak összegét  nem fizette be, de a felesége elől eltitkolta. Miután elköltözött tőlük, az asszony nem tudván a díjtartozásról, nem  rendezte, így a 40 fokos melegben kikapcsolták az áramot, a család pedig kénytelen volt a saját otthonukból albérletbe költözni. A volt feleség később bírósági úton "szabadult meg" a devizahiteles adósságtól, és a lakástól. Amikor az asszony a válóperes irataiban hosszan sorolta, hogy Casanova mit hogyan tervelt ki, hogy tönkre tegye Őket, én is hasonlóan reagáltam mint a jelenlegi szeretője, nem hittem el... 

Az apasági perük viszont már nem csak a volt feleség életére, de az enyémre is hatással volt... A jegyzőkönyvekben nem az sokkolt igazán, hogy Casanova egyik barátnő lakásából költözött - kis kitérővel - a másikéba - anno az elhagyott élettársat annál inkább, Casanova szerint, Ő baltával látogatta meg Őket... - hanem a feleségének a lányára vonatkozó kijelentése ébresztett szörnyű kétséget bennem.

Casanova még az ismerkedési fázisunkban említette meg néhányszor, hogy attól fél, hogy a nevelt lánya feljelenti, mert tett vele valamit. Azt a szót, hogy molesztálta nem ejtette ki, de a kijelentés egyértelműen arra vonatkozott. A kérdésemre, hogy miért gondol ilyet, az válaszolta, hogy sokszor hallani a médiában ilyenről, hogy a nevelt lány, így áll bosszút a nevelőapján. Amikor az apasági peres jegyzőkönyvben elolvastam a volt feleségének a szavait, hogy a lánya annyira szerette kiskorában Casanovát, hogy nem is az édesanyjával hanem vele aludt, eszembe jutottak a régi szavak a feljelentéstől való félelméről. Attól kezdve nem tudtam elhessegetni a időnként fel - fel bukkanó gondolatot, hogy esetleg lehetett valami alapja a félelmének.

A perek végül lezajlottak, az apasági pert megnyerte, de az én családom ráment a vele való kapcsolatomra, a rengeteg adóssága miatt pedig amit hozott és amit a felesége később ráborított, az országot is elhagyni kényszerültünk.

Angliában próbáltunk szerencsét, de csak harmadik nekifutásra sikerült "megragadnunk". Először gyakorlatilag "nyaraltunk" 1 hónapot a tengerparton... Angolul nem tudtunk, munkát nem találtunk, hazaköltöztünk. Második alkalommal már felkészültebbek voltunk, akarom mondani voltam. A Magyarországon töltött 4 hónapban éjjel nappal angolul tanultam, míg Ő honfoglalózott. Miután visszatértünk Angliába mindketten találtunk munkát, én - egy magyar lány segítségével - nigériai családnál bentlakásos nanny lettem, Casanova egy autómosóban kezdett feketén dolgozni egy magyar managernek köszönhetően, amíg nem veszik fel pizzafutárnak. Nekem "bejött a munka", a próba hónap után 1 éves szerződést akartak velem aláírni, de neki nem sikerült a motoros vizsga, mert nem tudott angolul rendszámot leolvasni, az autómosóból pedig leépítették mert a managere szerint az autókból pénzt lopott.  Nem talált munkát, én pedig mivel szállásadóm megtiltotta, hogy a lakásba belépjen ahol éltem, felmondtam, s mielőtt a pénzünk teljesen elfogyott volna, újra hazaköltöztünk. 

Újabb borzalmas 4 hónap Magyarországon, majd újra London. Angolul továbbra sem tudott, a Honfoglaló mellett nem jutott idő tanulásra, így elmentem vele a motorosvizsgára, bár én is keveset tudtam angolul,  "tolmácsoltam" és engedték vizsgázni. Majd "tolmácsoltam" a munkahelyen, végül egy magyarokkal teli shopban pizza futár lett. Az én angol jogosítványom a postán elveszett, anélkül nem tudtam kezdeni, pénzünk nem volt, túlélni is csak a magyar lány segítségével éltük túl azt az időszakot, mert náluk ingyen lakhattunk az első héten. A következő hetekben egész nap ültem az üres bérelt szobában, többnyire étlen - szomjan. Az egyetlen kapcsolatot a külvilággal az jelentette, hogy Casanova időnként felhívott, hogy laptopról navigáljam ha nem találta a címet vagy eltévedt. Az az egy hónap végképp felőrölt, már nem csak pánikrohamaim voltak, nem csak aludni nem tudtam, nem csak a vérnyomásom volt az egekben, de attól, hogy nem ettem a vércukrom is leesett és attól is rosszul lettem. Mire megjött a jogosítványom és mehettem a motorosvizsgára már csak az ima tartott életben. 

Pánikrohamok között - Istenhez fohászkodva - tettem le a motorosvizsgát, ma sem tudom hogyan, de végre mehettem dolgozni. Első munkanap végén azonban a szervezetem feladta... A munkatársak mentőt hívtak, de Londonban nem jön ki csak úgy a mentő, mondták menjek kórházba. A kolléganőm taxit hívott, majd a váróteremben míg sorra kerültem - 4 órán át - beszéltetett és beszélt hozzám, hogy ne ájuljak el. Az orvos megvizsgált, mondta, hogy stressz, kimerültség, adott egy doboz altatót és utamra bocsájtott. Az angol altatóval kezdetben talán 2 órát tudtam aludni, aztán már annyit sem. Pár hét alatt teljesen kimerültem, de szükségünk volt a pénzre, így hát dolgoztam... Imádkoztam és motoroztam. Közben tanultam az insider munkát is, de amikor főnököm észrevette, hogy mennyire rosszul vagyok, kivette a kezemből a pizzavágó kést és nem dolgozhattam tovább. Akkor már körülbelül 3 hete nem aludtam, menni már csak kapaszkodva tudtam, borzasztóan zavart a fény, már csak hunyorogtam. Étvágyam nem volt, alig ettem. Úgy éreztem megőrülök, mert miközben én akkor már valószínűleg az életemért küzdöttem, Ő csak ült mellettem ha otthon voltunk, és a két ujjával a füle melletti hajtincset húzogatva vagy bámult előre, vagy honfoglalózott. Engem a főnökünk nem engedett dolgozni, így végül Magyarországra utaztunk és első utunk a házi orvosomhoz vezetett, aki altatót és vérnyomáscsökkentőt irt fel. Majd az unokanővéremhez mentünk ahol az altatóval a végkimerült szervezetem regenerálódott és kicsit jobban lettem. Az altatóval tudtam aludni, a nővérem pedig nyugtatót adott, amivel a pánikrohamokat leküzdhettem. 

Pár hét múlva visszatértünk Londonba és mindketten újra dolgozni kezdtünk. Nyugtatót, vérnyomáscsökkentőt, este altatót szedtem, hogy dolgozni tudjak, pénzt keressek, hogy létezni tudjunk, mert egy fizetésből - ketten - Londonban nem lehet megélni. De a munka nem csak a megélhetést jelentette számomra, az életet is. Azokban az órákban amikor motoroztam és nem voltam Casanova közelében nem voltak rohamaim, rosszullét is kevesebbszer kínzott, az altatótól pedig éjszaka aludni tudtam, így nem voltam kimerült.

2015. december 20.-án azonban balesetet szenvedtem, egy autós elém fordult, reflexből fékeztem... S borultam.. Magamon a motorral csúsztam a földön fekve, az autó kerekéig, láttam amint elgurul mellettem, s megállás nélkül tovább hajt. Megpróbáltam felállni, de nem tudtam, a lábam a combomig zsibbadt... Egy autós segített és kitámogatott a járdára, majd az arra járó munkatársaim amikor megláttak az út szélén odajöttek és "átvettek" tőle... A kollégám aki akkor már évek óta kinn élt, legyintett, hogy nem érdemes rendőrt hívni, mert úgysem csinálnak semmit, így hát telefonáltunk Casanovának, hogy jöjjön értem kocsival mert baleset ért, majd a kollégák elvitték a motoromat, engem pedig Casanova bevitt a munkahelyünkre ahol még 4 órát dolgoztam benn, pizzát vágtam, mosogattam. A bokám műszak végére duplájára dagadt és borzalmasan fájt... Hazamentünk, altatóval aludtam, majd reggel arra ébredtem, hogy fájdalom már elviselhetetlen... Kértem, hogy üljünk autóba és vigyen haza Magyarországra orvoshoz, mert ha megműtenek nem dolgozhatok, ott Londonban a hat négyzetméteres szobában - hónapokig - megőrülök. De a válasz az volt, hogy mit szól a főnök, ha megint elmegyünk? És ment dolgozni. Én pedig az iszonyúan fájó, szakadt - törött bokámmal, a pánik rohamaimmal ott ültem a 4 fal között és imádkoztam, hogy ne őrüljek meg. Közel 2 hetet ültem az ágyon, az elképesztően kicsi szobában, ha rohamom volt nyugtatót ettem, majd amikor már nem bírtam tovább, sírva hívtam fel és könyörögtem, hogy menjünk haza orvoshoz. Végül dühösen hazajött, bepakoltunk az autóba és elindultunk. Megkérdeztem, - bár ne tettem volna - hogy mit mondott a főnöknek, miért nem dolgozik, mert a válasza sokkolt: "Mert leestél a lépcsőn és orvoshoz kell menni" Leestem a lépcsőn? Az egyébként is törött szakadt bokámmal? Akkor gondolkoztam el azon először, hogy ez az ember nem teljesen normális.. S talán a halálomat kívánja...

Az autóban nem mertem aludni, sőt a szemem behunyni sem... Amint elindultunk navigálnom kellett, mert a GPS nem volt elég számára, másrészt láttam, hogy a kényszerbetegsége tünetei jelentkeznek. Miközben az angol autópályán haladtunk, az egyik kezével fogta a kormányt, a másikkal a füle melletti hajtincset húzogatta és tekintete a semmibe révedt. Ilyenkor mindig beszéltem hozzá, megkértem, hogy két kézzel fogja a kormányt, mert amióta Magyarországon balesetet szenvedtünk, rettegtem mellette... Anno elvesztette az uralmat az autó felett és a vasúti átjáró jelzőberendezésének csapódtunk s a bordám sérült meg...  Így hát ezen az úton egyetlen pillanatra sem csuktam be a szemem, ha parkolóban megálltunk és Ő pihent vagy kávézott, én akkor sem tudtam elaludni. Brüsszelnél annyira kimerültem, hogy elaludhattam egy pillanatra, mert amikor a szemem kinyitottam egyenesen az autópálya és az autópálya- lehajtó elválasztó idoma felé haladtunk. Elsikoltottam magam, hogy vigyázz, és akkor rántotta el a kormányt. Az ütközést most elkerültük és túléltük, de attól kezdve halálfélelemben ültem mellette, ha Ő aludt parkolókban akkor sem tudtam a szemem becsukni. Budaörsön annyira rosszul lettem, hogy könyörögtem neki hívjon mentőt. A mentősök a tünetek alapján kétszer végeztek EKG-t, majd megállapították, hogy csak pánikrohamom van. Elmondták, hogy Ők nem tudnak segíteni ezen, mert nem szervi baj, üljek vissza az autóba, de képtelen voltam rá, annyira rettegtem. A mentős kérdezgette, hogy miért nem akarok a férjem mellé visszamenni, de én csak könyörögtem, hogy vigyenek kórházba. Ha nem a pánikrohammal akkor a bokámmal, mert Londonban balesetet szenvedtem. Megnyomkodta a lábam, pontosabban a sípcsontom, külsérelmi nyom nem volt rajta, csak a lábfejemnél egy kis részen hiányzott a hús, a bokám és a lábfejem nem vizsgálta, így nem sikoltoztam... Azt mondta, hogy nem tudnak elvinni menjünk el kocsival, de nem tudott kitessékelni a mentőből... Végül egy erős nyugtatót adott, amitől múlni kezdett a folyamatos remegés és áttámogattak az autóba. Casanovát kértem, hogy menjünk a János kórházhoz, de Ő azt válaszolta, hogy nem tudja hol van. Mondtam neki, hogy ott a GPS, de akkor már feladtam... A nyugtató is hatni kezdett, így azt mondtam, hogy mindegy, vigyen a nővéremhez és elaludtam. Sárospatakon tértem magamhoz...

Ezután 2,5 hónapig feküdtem a nővéremnél, hogy ami eltört vagy elszakadt az összeforrjon, Casanova 2,5 hónapot feküdt mellettem az ágyon és honfoglalózott vagy internetezett. Naponta többször volt pánikrohamom, ezért a nővérem segítségével nyugtatót szerzett be nekem és minden este hozta, hogy vegyem be. Egyik hajnalban amikor felébredtem a tabletje bekapcsolva maradt, meglepődve láttam, hogy a pánikbetegségről szóló cikk volt a képernyőn. Hirtelen olyat éreztem amit soha amióta vele éltem. Boldog voltam. Azt gondoltam, hogy egy eddig jól titkolt empatikus oldala is van és segíteni fog, azért olvasott utána a betegségemnek. Elolvastam a cikket, az összes tünet amitől szenvedtem fel volt sorolva és az is le volt írva, hogy milyen sokan követnek el öngyilkosságot a pánikbetegek közül, mert nem tudják elviselni a tüneteket. Másnap vártam, hogy majd szóba hozza, azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy nem azért olvasott utána a betegségnek mert segíteni akar, ellenkezőleg.

Attól a naptól kezdve szándékosan alakította úgy a helyzetet, hogy rohamot kapjak. Például órákra eltűnt, és a telefonját kikapcsolta... Első alkalommal a nővéremnél, de később megismétlődött Londonban is. A londoni eset volt a második alkalom amikor elgondolkoztam azon, hogy talán a halálomat kívánja... 

Miután állítólag elfogyott a pénzünk Magyarországon, visszamentünk Londonba, s bár állni 5 percet sem bírtam, dolgozni kezdtem. A bokám bedagadt, a lábfejem és lábszáram vörösödött, de motoroztam mert állítólag nem volt pénzünk. Nappal dolgoztunk, ájulás kerülgetett, már nem csak a pánikbetegség de a lábam miatt is. Munka után autóban aludtunk napokig, majd egy munkatársunk lépcsőházában egy matracon... Így éltünk hónapokig, hogy pénzt gyűjtsünk... Azt, hogy nem veszítettem el a lábam, egy gyermekorvos végzettségű kollégánknak köszönhetem, aki amikor visszatértünk és hallott a balesetemről, kérte, hogy had nézze meg a bokámat. Amikor meglátta, mondta, hogy nincs vérkeringés a lábfejemben, és kérte, hogy menjek orvoshoz. Dolgoznom kellett nekem is, mert "nem volt pénzünk", ezért a műtét akkor kizárt volt, márpedig ha akkor orvos lát, egészen biztos az lesz, így miután ezt elmondtam neki, azt tanácsolta, hogy Casanova engedjen forróvizet egy lavórba és tegyen bele sót, abban áztassam lábam, hogy beinduljon a vérkeringés. Hiába értünk "haza" egyetlen alkalommal sem készített sós forró vizet, hogy a lábamat megmentsük. Amint hazaértünk és a matracra leültünk hozta a gyógyszereket, hogy bevegyem és elaludjak, hogy Ő tudjon internetezni... Végül egyedül másztam be a kádba a sérült lábammal és készítettem el a vizet, vállalva a megcsúszás veszélyét. Akkor már rég feladtam, nem tudtam meddig élek, csak azt tudtam, hogy nem sokáig... Azonban amikor nem sokkal később azzal szembesültem, hogy újra szándékosan idézte elő a pánikrohamomat - de most a korábbinál is alattomosabban - mégis elkeserített. 

A munkatársunk lakása ahol a lépcsőházban aludtunk, a "gettóban" volt, ahol Casanova félt a színes bőrű emberektől akik az utcán és a lakás előtt drogoztak esténként, olyankor már nem mert kimenni sem. Egyik este azonban maga ajánlotta fel, hogy lemegy tejért a körülbelül 5 percnyire levő boltba. Miután nem jött vissza aggódni kezdtem, felhívtam telefonon de ki volt kapcsolva. Lassan be is sötétedett, akkor már annyira aggódtam, hogy éreztem a pánikroham kezdődő tüneteit, ezért gyorsan elővettem a gyógyszeres táskát, de a nyugtató eltűnt... A felismeréstől sokkot kaptam, nem tudtam gondolkodni, le - fel "rohantam" a lépcsőn, a sérült bokámmal és a pánik rohammal. Végül a háziak adtak a saját gyenge nyugtatójukból, igyekeztek megnyugtatni, vizet adtak, beülhettem a szobájukba tévét nézni... Lassan jobban lettem, és a velük töltöttem nagyjából 2 órahosszát, amíg végül Casanova hazajött. A zsebében a nyugtatómmal... Attól kezdve tudtam, hogy már tevőlegesen is képes ártani nekem és nem vagyok biztonságban mellette. Első esetben amikor csúcsra akarta járatni a pánikrohamomat, hogy lássa hová vezet ha nem tudom leküzdeni, a nővéremnél volt nyugtató ami segített, a brüsszeli eset után már látta, hogy milyen borzalmas állapotba kerülök, de akkor a mentős segített, így hát magával vitte a gyógyszert, hogy lássa mi a roham végkifejlete...

Az egyetlen dolog ami reményt adott és amibe kapaszkodhattam, hogy nem halok meg és dob ki valahol az út szélén, az volt, hogy 3 év után egyszer csak szóba hozta a fiát. Elmondta, hogy attól, hogy nem beszél róla mint én a gyermekeimről, neki is hiányzik a fia... Elhittem... Elkezdtünk tervezgetni, hogy végleg hazaköltözünk és otthont teremtünk, ahová a gyermek a szünetekben eljöhet hozzánk. Terveztük, hogy beadja a láthatás megváltoztatásra a pert, hogy ne csak Zalaegerszegen láthassa a fiát, hanem a szünetekben magunkhoz elhozhassuk, házasságot is ezért kötöttünk.

Még Londonból munkát keresett nekünk, a korábbi főnökünkkel beszélve telefonon, aki anno azzal köszönt el tőlünk, hogy ha egyszer haza megyünk, keressük meg és nála mindig lesz helyünk... Miután a szobát kibéreltük Pesten, néhány napra leutaztunk az unokanővéremhez... Casanova a fiát Facebookon megkereste, hogy a láthatással szeretne élni és a feleségével leutazik hozzá... A gyerek azonnal válaszolt neki... "Hol voltál 3 évig? Nem akarok veled találkozni!" Miután a bírósági ítéletre hivatkoztunk, hogy az apjának joga van a láthatáson találkozni vele, ekkor engem hozott fel, de végül kijelentette, hogy egyedül Casanovával hajlandó találkozni. Miután "megtört a jég" próbáltuk neki elmagyarázni, hogy azért költöztünk haza, hogy rendezzék a kapcsolatukat, és hogy szeretnénk ha hozzánk is eljönne később...  Amikor már úgy tűnt, hogy van remény Casanova álma valóra válik, a gyermek hirtelen elzárkózott a találkozástól és végül le is tiltotta... Évekkel később a válóperben derült ki, hogy Casanovának esze ágában sem volt a fiához elmenni, így amikor hiba csúszott a számításába és a gyerek kegyet gyakorolva hajlandó lett volna vele találkozni, elküldte neki az apasági peres jegyzőkönyveket, s a gyerek azért tiltotta le... Nem tudtam, mi történt, így én még tettem egy kísérletet, hogy létre jöjjön a találkozó, és javasoltam, hogy írjunk smst a volt feleségnek, hogy az Ő felelőssége a láthatás biztosítása, de az asszony vállalta a jogi következményeit is és nem támogatta a találkozást... Akkor még azt hittem, hogy azért mert a gyereket pszichológus kezelte miután az apja köszönés nélkül eldobta... 

Látva, hogy Casanova mennyire magába roskad, azt gondoltam, hogy a gyermeket sajnálja, ezért próbáltam vele beszélni, rávezetni, hogy talán tényleg túl korai volt, hiszen 3 évig hírt sem adott magáról, miről beszélnének ha találkoznak? A gyerekben az él, hogy hogyan hagyta el, és éveken át nem jelentkezett... 

Sokáig hittem, hogy az volt az a pillanat amikor eldöntötte, hogy ebből a kapcsolatból is - mint életében mindegyikből - angolosan távozni fog, mert rám már nem volt tovább szüksége mint otthont teremtő feleségre hogy a láthatás miatt indítani kívánt pert megnyerje... Csak évekkel később a válóperünkben derült ki, hogy ahogyan a megismerkedésünkhöz, úgy a távozásához is a fiát használta fel, elhitetve velem, hogy azért költözünk haza, hogy vele rendezze a kapcsolatát... Valójában csak egy rövid látogatást tervezett Magyarországra... 

Az állapotom egyre rosszabb lett, felállni is alig tudtam, csak feküdtem az ágyon és kilátástalannak láttam az életem. Casanova naphosszat ült mellettem szótlanul és a kényszer betegsége jobban elhatalmasodott rajta miközben a két ujjával a füle mögötti hajtincset húzgálta a szürke vizenyős szemeivel csak nézett rám. Akkor nem tűnt fel, hogy már nem tartotta magánál a laptopot, vagy a kezében a tabletet, mint rendszerint, nem honfoglalózott mint egyébként mindig... Csak ült és nézett rám... Amikor már úgy éreztem beleőrülök, elmondtam neki, hogy ez így nem élet, nem bírom tovább, megakarok halni... Ez nem házasság, egy férj, egy társ nem így viselkedik, nincs benne empátia, együttérzés, nem segít hogy meggyógyuljak, nem számíthatok rá... A TV-ben egy krimi ment, éppen egy halott embert mutattak, amikor hirtelen felugrott és azzal, hogy "jobb lenne nem élni" kirohant a szobából. Megpróbáltam összeszedni magam és kivánszorogtam az udvarra, hogy megnézzem ott van-e, de csak a szállásadónkat láttam, a hintaágyban ült. Elmondtam neki, hogy összevesztünk Casanovával, de majd biztos visszajön, ha lehiggadt, hiszen nem volt nála semmi, üres kézzel rohant ki a szobánkból. A szállásadónk következő mondata az életemet mentette meg amikor elmondta, hogy látta és beszélt is vele, de nem üres kézzel távozott, egy összehajtott nejlon szatyor volt a kezében és iratok voltak benne...

Abban a pillanatban szembesültem azzal, hogy milyen mérhetetlen gonoszság lakozott abban az emberben... Amikor a fürdőszobába kitámolyogtam, zuhanyozni, vagy WC-re mentem, Ő mindig felemelte az ágyneműtartót, amin feküdtem, és kivette a bőröndöt, amiben az iratokat tartottuk, átkutatta és kivette azt amire szüksége volt, eldugta valahol, valószínűleg a ruhája alá, majd a bőröndöt visszatette az ágyneműtartóba és vissza ült ugyanabba a pózba mint amikor kimentem. Az így összeszedett és a ruhája alá bujtatott iratokat később eldugta valahol a lakásban, a szobánkon kívül, és várt a kedvező alkalomra, amikor veszekszünk és összeomlást színlelve elrohanhat. Természetesen alibit is gyártott magának, és olyan internetes felületen amiről tudta, hogy soha nem lépek be, és nem fogom elolvasni - tehát a tervét nem veszélyezteti - nekem is "búcsúlevelet" irt, mint anno az előző feleségének. Tudta, hiszen többször is letesztelt, hogy ha eltűnik akkor én pánikrohamot kapok, s látta milyen súlyos állapotba kerültem amikor a brüsszeli eset után mentőt kellett hozzám hívni. Tudta, hogy már az öngyilkosság gondolata foglalkoztat, hiszen alig pár napja mondtam neki. Tisztában volt vele, hogy ha nem csak órák múlva, de éjszaka sem jön vissza, hírt sem kapok róla, és az alibi búcsúlevelet nem fogom elolvasni, nem tudok majd megbirkózni a gondolattal, hogy azzal rohant el, hogy meg akar halni... A gyógyszereket akkor már szándékosan ott hagyta mellettem, amit nem sokkal korábban a nővéremnél Ő maga váltott ki nekem: antidepresszáns, nyugtató, altató, vérnyomás csökkentő, mindből több doboz, körülbelül 500 pirula. Egy egészséges ember is kétségbe esne egy ilyen helyzetben, én pedig mind fizikailag, mind mentálisan  súlyos beteg voltam, aki egy apró problémától is azonnal pánikrohamot kapott, aki állandó irracionális félelemben élt... 

Amikor a szállásadónk elmondta, hogy látta, hogy iratokkal a kezében ment el, percekig nem tértem magamhoz, alig tudtam elhinni, hogy Casanova ennyire gonosz tervet eszelt ki... Ahogyan számított rá, az első gondolatom valóban az volt, hogy túl sok ez nekem...  Úgy éreztem nem tudok megbirkózni a helyzettel és véget vetek a kilátástalan életemnek. De az a tudat, hogy milyen gonosz tervet eszelt ki... Végül győzött bennem az élni akarás, és csak annyi nyugtatót vettem be, hogy az éjszakát átvészeljem, és a gyógyszerek nagy részét pedig kidobtam... 

Mielőtt lefeküdtem felhívtam a volt feleségét, mert azt gondoltam, hogy a rengeteg pénzzel amit elvitt - és akkor még fogalmam sem volt róla, hogy valójában milyen sokat - Zalaegerszegre utazik a gyermekéhez, és megkértem az asszonyt, hogy ha odamegy akkor adjon át neki egy üzenetet, hogy a félmillió forintból küldjön vissza nekem. Az asszony kárörvendően mondta, hogy nem az Ő dolga és egy gúnyos "sziaaa"-val letette a telefont. Másnap miután Casanova nem jött vissza, erőt vettem magamon és elbotorkáltam a rendőrségre, hogy az eltűnését bejelentsem. Nem akartam kockáztatni, hiszen ha szemernyi esélye is volt annak, hogy tévedtem, hogy valóban összeomlott és az utcán van, akkor a rendőrök találják meg és segítsenek neki. Az ügyintéző jegyzőkönyvet vett fel, majd hazamentem, és megpróbáltam kitalálni, hogy mit kezdjek az életemmel. 

Miután a szállásadónkkal beszélgettem, és úgy döntöttem, hogy bár Casanova nem érdemli meg, de értesítem róla, hogy körözést adtak ki ellene eltűnés miatt, és menjen be az első rendőrségre, jelezze, hogy jól van. Amikor Facebookon üzenetet akartam neki írni, döbbenten vettem észre, hogy nem csak írni nem tudok neki, de az adatlapját sem látom. Az első gondolatom az volt, hogy lehibernálta magát, azonban amikor a szállásadónk elmondta, hogy Ő látja az adatlapját, rájöttünk, hogy engem tiltott le. Ekkor végképp bizonyossá vált, hogy játszmázik, és semmi baja. A szállásadónkat megkértem, hogy írjon neki üzenetet, írja meg neki, amit eredetileg én szerettem volna, hogy ne ijedjen meg, körözés alatt áll eltűnés miatt, menjen be a rendőrségre, jelezze, hogy jól van. Nem sokkal később Casanova feloldotta a tiltásomat és jelentkezett... Elmondta, hogy jól van, menjek már be legyek szíves a rendőrségre és vonassam vissza a körözést. 

Akkor még nem tudtam, de nem azért jelentkezett és adott hírt magáról, mert elállt volna az alattomos tervétől, hogy engem tönkre tegyen... Azért jelentkezett és adott hírt magáról, mert akkor már Angliába induló buszra várt és a körözés számára később problémát jelentett a határokon. A rendőrségre nem mert bemenni, hiszen akkor számot kellett volna adnia a cselekedeteiről, inkább vállalta a megszégyenülést az utastársai előtt ha a francia határon "kapcsolják le", mert ott már nem fenyegeti az a veszély, hogy szembesítik velem és kiderül mit tett. Azt, hogy Angliába készül elfelejtette megemlíteni, ellenben miután megírtam neki, hogy a volt feleségét felhívtam, mert azt hittem oda ment, Facebookon több üzenetben is megírta, hogy nem megy hozzájuk vissza, inkább hajléktalan lesz.  Azt, hogy valóban nem ment el a 3 éve nem látott fiát meglátogatni, néhány nap múlva tudtam meg, amikor a Zalaegerszegi Családsegítő Központ telefonon keresett és az elérhetősége iránt érdeklődtek. A volt feleség miután szembesült vele, hogy Casanova a rengeteg pénzzel nem ment hozzájuk, elrohant a Családsegítőbe és kerestetni kezdte, megadva a telefonszámomat. Facebookon megírtam Casanovának, hogy rosszul vagyok és képtelen vagyok újra elmenni a rendőrségre, de az eltűnéséről szóló jegyzőkönyv képét elküldtem neki, hogy lássa,  nem kell félnie, nyugodtan jelentkezhet... 

Nem tudván, hogy már Londonban van, megírtam neki Facebookon, hogy szeretnék elválni tőle és visszamegyek Angliába. Akkor szembesülhetett vele, hogy a helyzet nem a kedve szerint, sőt számára roppant kellemetlenül alakul, mert - és ezt csak hetekkel később tudtam meg - egy rágalmazó levelet írt rólam a managerünknek, így akarván visszaszerezni a munkáját Londonban -  s ez nyilván kifog derülni, ha én visszajutok... Ezért hirtelen segítőkésznek mutatkozott és egy üzenetben megírta, hogy támogatja, hogy menjek el orvoshoz, hiszen egyedül nem tudok meggyógyulni sem a pánikbetegségemmel, sem az alvászavarommal, sem a vérnyomásommal sem a bokámmal sem a mentális betegségemmel.  Jól átgondolt üzenet volt, egy olyan helyzetben levő embernek mint amiben én akkor voltam, olyan események után amit nekem Ő megrendezett, nyilván azt gondolta elegendő lesz ha emlékeztet rá, hogy mennyiféle betegségben szenvedek, s nem merek egyedül nekivágni Angliának. Azzal, hogy játszmázott és emlékeztetett rá milyen alávaló ember, akkor már éppen az ellenkezőjét érte el. Lassan összepakoltam és taxit hívtam másnap reggelre. A taxis segített bepakolni a dobozaimat, mert menni is alig bírtam, a lábam is és a lelkem is katasztrofális állapotban volt. Először a gyermekeimhez mentünk, utoljára még látni szerettem volna Őket, majd az állomásra vitt és leutaztam a nővéremhez, akinél néhány napot töltöttem, hogy erőt gyűjtsek. Interneten szállást kerestem, majd kimentem a repülőtérre és az első londoni járatra jegyet vásároltam. 

Még a nővéremnél voltam, amikor a rendőrségről telefonon kerestek és elmondták, hogy Casanovát a Francia - Angol határon előállították, és elmondta, hogy köszöni szépen, tökéletesen jól van, éppen haza utazik Angliába. Akkor már nem sokkolt, hiszen már tudtam, hogy ott van, mert egy kolléganőnk Facebookon megírta, csak a gyomromat forgatta fel... Haza utazik Angliába... Akkor még nem tudtam mekkora jelentősége van ennek a mondatnak, így nem is ez forgatta fel a gyomromat, hanem a szembesülés azzal, hogy valóban ártani akart nekem... Tőlem nem csak egy búcsúlevelet hátrahagyva távozott angolosan... Nekem a súlyos pánikbetegnek nem csak nem mondta el, hogy végleg távozik, nem csak nem hívott orvosi segítséget, de megrendezte az eltűnését is, hogy végleg összeomoljak... 

Miután Londonba megérkeztem és a szállásomat, pontosabban az ágyamat amit béreltem, elfoglaltam, első utam a munkahelyemre vezetett. A vezetőnek megpróbáltam elmondani, hogy külön váltunk és egyedül folytatom az életemet, valamint, azt is elmondtam, hogy szeretnék továbbra is ott dolgozni. A főnököm percekig nem szólalt meg, furcsán nézett rám, én pedig nem értettem, hogy mi történt. Végül azt mondta, hogy nem tud órát adni, mert nincs motor, sokan vagyunk... Nem értettem, hogy mi történt, hiszen Casanova heti 6 napot dolgozhatott a kollégák elmondása szerint, pedig Ő is csak pár nappal előttem érkezett vissza, engem pedig már a munkahelyem is tönkre akar tenni? Hiszen ha nem dolgozom akkor a pénzem elfogy és hajléktalan leszek. Ezt elmondtam a vezetőmnek is, aki végül hezitálva, de azt mondta, jó, ad heti 2 napot. Megköszöntem majd hazamentem. Casanovával - lévén, hogy én nem dolgozhattam - napokig nem találkoztunk, de neki nyilván elmondták, hogy visszatértem, így igencsak kutyaszorítóban érezhette magát... Valószínűleg elképzelni sem tudta, hogy hogyan fogok reagálni, hiszen sejthette, hogy én úgy élem meg a helyzetet, hogy aljas módon megpróbált öngyilkosságba hajszolni és meglopott... Ezért minden eshetőségre felkészülve "levelet ragadott" és írt egy valószínűleg gyomorforgató "szánom - bánom" üzenetet. De csak akkor vesse be, ha szükség van rá, egyébként ne szerezzek róla tudomást,  ahogyan a "búcsúlevelét" ezt is olyan felületen írta, ahová tudta, hogy soha nem lépek be. Facebook és az e-mail már nem jöhetett szóba, így a Twoo társkereső oldal mellett döntött, és hogy hihető legyen a bűnbánat, készített magáról egy borzalmasan csúnya, megtört embert ábrázoló fényképet, kitette profilképnek és az üzenetet azzal küldte el nekem. Miután az álnok levelet továbbította, hozzálátott az imidzs építéshez, és Facebookon is profilképet cserélt... Casanovaként, egy általam készített három évvel korábbi fotóval indult vadászatra. Mint később kiderült, több más nő mellett az unokanővéremmel és a volt kolléganőmmel is viszonyt kezdeményezett...

A rágalmazó levele tőle is szokatlan mestermű lehetett, valószínűleg lehazudta a csillagokat az égről, mert Ő heti 6 napot dolgozhatott, engem pedig nem engedtek dolgozni, anyagilag ellehetetlenültem, s a munkatársak is kiközösítettek. A magyar manager akinek a levelet írta, szinte megszállottan alázott meg lépten - nyomon. Mindazok után amin keresztül mentem, újabb Canossát kell járnom, de a fiam, akivel találkoztam mielőtt visszarepültem, célt adott az életemnek és elhatároztam, hogy a végsőkig megpróbálok kitartani.

Elhatározni könnyebb volt mint a gyakorlatban megvalósítani, mert újra napokig ültem egy szobában egy ágyon és kétségbeesve próbáltam kitalálni, hogyan élem túl az elkövetkező időszakot. Bár Ő rettegett tőle, hogy kiderült, de akkor még nem tudtam a rágalmazó leveléről és a magyar managerrel való szövetségéről sem, aki a Head Office felé panaszt tett ellenem. Csak azt tudtam, hogy Casanova látványától görcsbe rándult a gyomrom, és ha hozzá kellett szólnom a szám széle remegni kezdett... Bár annyira irtóztam tőle, hogy állandó hányingerrel küzdöttem, de már nem tartott béklyóban az, hogy vele éltem, így elhatároztam, hogy kiderítem, amit addig csak gyanítottam vele kapcsolatban. Azt, hogy pszichésen sérült már régóta tudtam, mert egyszer mesélt arról, hogy fiatalon már kezelték kórházban epilepszia gyanúval, miután utcán vagy a munkahelyén rohama volt... Elmondása szerint sosem gyógyították meg, nem jöttek rá a roham okára, csak az derült ki, hogy nem epilepszia és nyugtatókkal kezelték, amit végül önkényesen hagyott abba. Tudtam, hogy Casanova végtelenül gonosz, tudtam, hogy az elméje beteg, de azt is tudnom kellett, hogy pedofil hajlamai is vannak-e... Hiszen abnormális dolog, hogy fiatal házasként nem a feleségével, hanem annak néhány hónapos, néhány éves kislányával osztja meg az ágyát, ahogyan az is, hogy attól retteg, hogy tinédzser lány feljelenti és ezért minden beszélgetését elolvassa. Elhatároztam, hogy nem csak azt derítem ki, hogy milyen köze van ahhoz, hogy nem enged dolgozni a munkáltatóm, de a kislányokhoz való vonzódásának is a végére járok. Elképesztő erőfeszítésbe telt, hogy úgy viselkedjek vele, mintha misem történt volna, de azzal az indokkal, hogy a válást beszéljük meg, találkozót beszéltem meg vele, és egy tesztnek vetettem alá. Megírtam néhány feljelentést és úgy intéztem, hogy azok tartalmáról tudomást szerezzen, így amikor találkoztunk megkértem, hogy kísérjen el a könyvtárba mert szeretnék nyomtatni. Az iratokat olyan sokáig tartottam a képernyőn megnyitva, hogy biztos lehessek benne, hogy mindent elolvasott. Nem beszéltünk róla de a viselkedéséből tudtam, hogy mindent tud, amit szerettem volna, hogy tudjon. Elmentünk egy parkba, ahol szembesítettem azzal, hogy amit gondolok róla, elmondtam, hogy milyen alávaló jellemtelen beteg embernek tartom és hogy évek óta úgy éltem mellette, hogy attól rettegtem, hogy amit anno a nevelt lányáról mondott igaz, és volt esély rá, hogy a lány feljelenti, és ezért akart annyira abból a családból kilépni... Elmondtam neki, hogy két lehetősége van az egyik a közös megegyezéses válás, abban az esetben ha 700 font házastárs tartást fizet, akkor nem kérem a bizonyítási eljárást s akkor a feljelentéseket sem teszem meg pedofília és kiskorú veszélyeztetése miatt. Azt reméltem, hogy felháborodik, kikéri magának, de nem tette... Azért tett csak szemrehányást, hogy fizetnie kell a volt feleségének, mert felhívtam és az asszony tudja mennyi pénze van. Kértem, hogy ne adjon azonnal választ a javaslatomra, gondolkodjon estig, bejelölöm Facebookon, és úgy jelezze a döntését, hogy ha a közös megegyezést választja és kifizeti a 700 font házastárstartást, hogy elkerülje a bizonyítási eljárást és a feljelentéseket, akkor fogadjon el ismerősnek. Amint hazaértem döbbenten láttam, hogy pirossal jelzi a Facebook az új ismeretséget. Casanova fizetni  is hajlandó lett volna  nekem, csak elkerülje a feljelentést és a bizonyítási eljárást. Sokkolt a felismerés, hogy ha tiszta lenne a lelkiismerete akkor rendőrért kiáltott volna, nemhogy olyan sok pénzt kifizessen, de nem tette... Minden utálatomat szavakba öntöttem és megírtam neki, hogy mit gondolok róla. Megírtam neki, hogy már a találkozásunk előtti napon intézkedtem ellene és a NAV-ot tájékoztattam az elérhetőségéról, hogy a rengeteg tartozását letudják vonni, és eszem ágában sem volt vele bármilyen kompromisszumot kötni, csak teszt volt a találkozó ami azt a célt szolgálta, hogy kiderítsem az igazat a pedofil hajlamáról, megírtam, hogy nem kell a pénze... S letiltottam. 

A sors furcsa játékának köszönhetően éppen aznap  egy 
kolléganőmnek köszönhetően derült fény rá, hogy miért közösítettek ki a munkahelyemen, Ő hallotta a pletykát arról, hogy Casanova levelet írt a magyar managerünknek, amiben tömören összefoglalva az állt, hogy "minden miattam volt", vagyis az igazság helyett képzelőereje szárnyalásával engem rágalmazott. 
Miután szembesültem azzal, hogy valóban neki köszönhetően viselkedik velem ily módon a munkáltatóm, levelet írtam a Head Office vezetőjének, részletesen bizonyítva Casanova hazugságait, és kértem, hogy adjon lehetőséget a hármunk - Casanova, a manager akinek a levelet írta és jómagam - egyidejű meghallgatására. Én talán már másnap választ és időpontot kaptam, Casanovát pedig egy munkatársam állítása szerint berendelte a Head Office vezetője. Azonban ahogyan életében soha, akkor sem vállalta a cselekedetei következményeit, a tőle megszokott módon azonnal angolosan távozott a munkahelyről is. De hiába ment el, a "szelleme tovább kísértett"... Amikor a magyar manager és egy driver kigúnyoltak, nem tudtam másra gondolni, csak a kollégáim gúnyos megjegyzéseire és arra, hogy nem elég amin keresztül mentem az utóbbi hetekben, Casanova hiába ment el, mégis gúny és megaláztatás tárgya vagyok, mert elhiszik a hazugságait, és piros lámpánál kihajtottam az útra, egyenesen az érkező autó elé. Csodával határos módon, bár az ütközéstől több métert repültem, csak a térdeim sérültek meg, de lelkileg végképp összeomlottam. Úgy éreztem, hogy nem tudok ilyen körülmények között dolgozni, mert előbb utóbb meghalok az úton. Nem tudtam másra gondolni, mint hogy nincs más választásom mint véget vetni az életemnek, hiszen a sérült bokám miatt nem tudok huzamosabb ideig sem állni, sem ülni, az egyetlen munka amit eltudok látni motoron lehetséges, de azt ebben a lelki állapotban életveszélyes lenne művelni. Casanova mérhetetlen gonoszsága végül győzelmet aratott, feladtam.

Az, hogy akkor mégsem haltam meg, Angelnek az Őrangyalomnak köszönhető, akit még az első angliai utunk során ismertünk meg a tengerparton, s aki végig kísérte az életünket és számtalan esetben segített. Miután a baleset ért megírtam neki, hogy mi történt és hogy nem bírom tovább, nem akarok az úton meghalni, pedig az lesz, mert nem tudok másra gondolni, csak arra amit Casanova az elmúlt hetekben - otthon és a munkahelyünkön - ellenem elkövetett. Angel abban az időben már Amerikában élt, egyetemen tanult, akkor is előadáson volt, de kiment a teremből és felhívott. Hosszan beszélgettünk, végül sikerült megnyugtatnia, és erőt adott a folytatáshoz. Másnap a Head Officeban a munkáltatóm is a támogatásáról biztosított, és attól kezdve heti 6 napot dolgozhattam. A kollégákkal fokozatosan rendeződött a kapcsolatom, és mivel végleg eltűnt az életemből az amivel az elmém nem tudott megbirkózni - Casanova - lassan meg is gyógyultam. 

Hosszú, hónapokon át tartó embert próbáló időszak volt, de a gyógyszereket sorban sikerült "letennem", egyre ritkultak, majd elmúltak a pánikrohamok, keveset már aludni is tudtam és a vérnyomásom is normalizálódott. A gyermekeimmel rendeződött a kapcsolatom, célt adtak az életemnek, s egy addig nem ismert kiegyensúlyozott, nyugodt angliai élet kezdődött számomra, amit még Casanova álnoksága sem tudott már felborítani. Amikor időnként hírt hallottam róla, mint például amikor az unokanővérem elmesélte, hogy kikezdett vele, vagy amikor kiderült, hogy a lányomat egy álnok levéllel kereste meg, már nem tört meg, csak üzenetet írtam neki... Amikor egy év után a munkahelyemen lesett meg, már annak ellenére kedélyesen eltudtam vele csevegni, hogy nem hazudtolta meg önmagát, mert elfutott, miután rájött, hogy észrevettem... Például elmondtam neki, hogy szeretném beadni a válópert... 

Ősszel üzenetet kaptam az unokanővéremtől, hogy levelem érkezett az egyik budapesti bíróságtól, felhívtam hát Őket. Amikor elmondták, hogy 3 hét múlva válóperes tárgyalásom lesz, a hideg kirázott... Majd amikor az is kiderült, hogy Casanova már előző év végén elindította az eljárást, már meg sem lepődtem... Kutyából nem lesz szalonna, Casanovából sem egyenes ember... Amikor találkoztunk "elfelejtette" megemlíteni, hogy ne fáradjak vele, Ő már régen elindította a válópert... 

Gyorsan repülőjegyet rendeltem, majd - mivel biztos voltam benne, hogy hazugságokkal fog megjelenni a bíróságon - nekiálltam és megírtam az iratomat, részletezve benne az eseményeket, úgy ahogyan valóban történtek és kértem a házasság felbontását. Miután az iratot postára adtam, újra rám tört az az érzés, mint amikor a telefonban értesültem arról, hogy 3 hét múlva tárgyalás lesz... A hideg rázott a gondolattól, hogy majdnem megúszta...

Ahogyan az várható volt, a peres irata hazugságon alapult, s ahogyan az is várható volt tőle, már horogra akasztotta legújabb áldozatát. A bíróságon a szeretőjével jelent meg, akit az iratába is - mint levelezési címet - belefoglalt. Azon már meg sem lepődtem, hogy a bírónő kérdésére, hogy van-e párkapcsolata azt válaszolta, hogy nincs, keresésben van. Nem hazudott, valóban keresésben volt, Twoo adatlapját megnéztem a tárgyalás után, ismerős fotósorozattal hirdette magát... Bár a tárgyalásra úgy érkeztem, hogy kérem a házasság azonnali felbontását, miután szembesültem vele, hogy az iratában is és a tárgyaláson is játszmázik, hazudik, úgy döntöttem, hogy borítsuk ki azt a zavaros vizet a pohárból és öntsünk bele tisztát... Nincs közös megegyezés... Számomra becsületbeli ügy, hogy kiderüljön mi is történt valójában... Mert nem az, amit Casanova az iratában leírt. Úgy állította be, mintha úgy költözött volna el, mint egy normális ember, a megrendezett eltűnésről, az angolos távozásról, az egészségi állapotomról mélyen hallgatott, gyakorlatilag bolondnak állított be az iratában, aki nem képes elfogadni, hogy elhagyták és azért ment be a rendőrségre és jelentette be az eltűnését. Miután Casanova szembesült azzal, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy bizonyítási eljárást végig csináljam, hirtelen kijelentette, hogy fizetni is hajlandó, ha azonnal lezárják a pert. Mivel elfutni most nem tudott, mint életében mindig, minden felelősség elől, ezért pénzzel próbálta megvásárolni a menekülést a számára kellemetlen helyzetből. De a bíróság helyt adott a kérelmemnek és nem mondta ki azonnal a válást, ellenben kimondta, hogy a per tényállásos eljárás keretében, tanúk meghallgatásával folytatódik... Miután a jegyzőkönyvet megkaptam, újabb iratokat írtam, vázolva, hogy hol, miben hazudik, újra leírtam, hogy hogyan éltünk, milyen ember, ellenem - és jellemét bizonyítandó - előző családja és gyermeke ellen miket követett el, csatoltam rengeteg bizonyítékot.

A következő tárgyalásra már nem csak a szeretőjét citálta magával, de ügyvéddel felszerelkezve érkezett. A lányommal ültünk a tárgyalóterem előtt a padon, amikor a triumvirátus megérkezett. Tiszteletet parancsolt már a megjelenésük is, úgy csoportban, a fellépésük pedig... Mint három cimbora aki tudja mi a dörgés, hangosan nevetgéltek, cseverésztek... Végre megszólalt a hangszóró és elkezdődött...

Ami következett, azt legmerészebb álmaimban sem hittem volna...

Az ügyvédje hamar fellebbentette a fátylat a stratégiájáról, engem primitív asszonykának hihetett, nem is tudom miből gondolta... A bírónőhöz intézett - de rám vonatkozó - kijelentéseit megtűzdelte lekezelő megjegyzésekkel, amiket elengedtem a fülem mellett, bíróságon vagyunk, azt tisztelni illik... Ezután Casanova kapott szót, és elkezdte a monológját. Aki ismeri tudja mikor mond igazat, és mikor "olvassa fel" monoton hangszínnel az elméjében íródott fantázia szöveget. Én naiv lélek addig a pillanatig abban a hitben éltem, hogy kigyógyultam a pánikbetegségemből... Azonban ahogy a színházi előadását megláttam és meghallottam, elkezdett velem forogni a tárgyalóterem... A monoton hanghordozás, a gesztusai, a hazugságai... Az agyamban mély nyomot hagytak, mert pánikrohammal reagált... Jeleztem a bírónőnek, hogy rosszul vagyok és kértem, hogy hagy hagyjam el a tárgyalótermet, kértem, hogy a távollétemben hallgassa meg Casanovát. Engedélyt kaptam és kimentem a lányomhoz, akinek a jelenléte, gondoskodása gyógyírként hatott, elmúlt a kezdődő roham. Miután Casanova a monológja végére ért és a bírónő hangszalagra mondta, a hangszóróban jelezte, hogy bemehetek.

Már nem emlékszem, hogy a bírónő a jegyzetéből felolvasta, vagy hangszalagról visszajátszotta Casanova állításait, de nagyjából minden hazugság vagy torzítás volt, így amikor én is szót kaptam, gyakorlatilag el kellett ismételnem amit az irataimban leírtam már korábban. 

Casanova az igazságot természetesen elhallgatta,  arról mélyen hallgatott, hogy milyen súlyos betegen hagyott ott megrendezve az eltűnését, ellenben a fiát és az éppen akkor elhunyt édesanyját felhasználva felépített egy zseniális színjátékot a bíróság számára...  Illetve kérte a szeretőjének és a szeretője barátnőjének a tanúként történő meghallgatását... Amikor a szerető meghallgatása elkezdődött, már meg sem lepett, hogy a bírónő kérdésére, hogy ismer-e engem, a válasza az volt, hogy igen, munkatársak voltunk... Ezután szinte unalmas volt a nem sokkal korábban Casanova által előadott - fiára vonatkozó - hazugságokat  a szeretője szájából ismét hallani.

A szerető - aki büszkén jelentette ki, hogy rendszeresen látogatja Casanovát Londonban - talán hálából a londoni utakért vagy csak mert már Ő is a befolyása alatt állt, mint korábban én - nem csak a hazugságokat ismételte meg, de igyekezett földig is alázni... Kijelentette, hogy Casanova édesanyja miattam halt meg, abba halt bele, hogy én nem engedtem, hogy a fiával kapcsolatot tartson, találkozzon... Hirtelen nem tudtam hol vagyok, csak néztem a velem szemben sötétedő fejjel ülő Casanovát, és a fejét a kezébe temető ügyvédjét... Valószínűleg pszichológus (vagy pszichiáter?) tudná megfejteni, hogy hogyan okoskodták ki azt, hogy az édesanyja abba betegedett és halt bele, hogy én nem engedtem, hogy a fia kapcsolatot tartson és találkozzon vele... A döbbenet annyira úrrá lett rajtam, hogy eszembe sem jutott a szeretőt nyilatkoztatni az "elmebeteg" állításáról és arról, hogy mi célja volt mindezzel? Mi motiválta, hogy idézés nélkül megjelenjen a bíróságon, hiszen azt sem tudta, hogy Casanova létezik a házasságunk idején, hogyan lehetne tanúja bárminek is, és most is csak távkapcsolata van vele, gyakorlatilag nem is ismeri, soha nem lakott vele egy fedél alatt, csupán néhány napot töltött vele Londonban egy pár négyzetméteres szobában a 2 év alatt... Mi motiválta, hogy eljöjjön a tárgyalásra és egy elhunytat használjon fel annak érdekében, hogy engem ilyen embertelen módon megalázzon?

Azt, hogy ezt a napot túléltem, és azt, hogy nem estem vissza, nem lettem újra pánikbeteg, nem nyúltam újra a nyugtatóhoz, a lányomnak köszönhetem... Miközben autóztunk haza hozzájuk, vezetés közben elmesélte, hogy mit gondol, hiszen bár Őket nem hallotta, az én szavaim kiszűrődtek a tárgyalóteremből és döbbenten szemlélte az eseményeket, a képtelen vádat, hogy én okoztam valakinek a halálát... 

Az nyilvánvaló volt, hogy mi volt az, amire Casanova készítette fel a szeretőjét, amit el kellett mondania a bíróságon, és nyilvánvaló volt az is, hogy az anyósom halálára vonatkozó kijelentés az asszony magánakciója volt. Nem hiába sötétedett Casanova feje amikor a szeretője mély átéléssel előadott szavait hallotta, hiszen egy újabb elmebeteg cselekedetét leplezte le a túlbuzgó barátnő. Casanova ahogyan Londonban rágalmazó levelet írt, hogy  a munkáját visszakapja, nyilván az édesanyja kegyeibe kívánt így beférkőzni és az akkor már súlyosan beteg asszonnyal azt hitetett el amit akart...  A szerető nem tudta, hogy Casanova saját szavai bizonyítják, hogy az idős asszony nem csak nem betegedett vagy halt bele abba, hogy a fiával nem találkozott, de Ő maga annyira látni sem akarta, hogy nem fogadta be egyetlen napra sem, miután angolosan távozott... 

Néhány hónappal később, épp egy deliveryből tartottam vissza az üzletbe, amikor arra lettem figyelmes, hogy Casanova az út baloldalán, a járdán közeledik, majd hirtelen az ott parkoló autó mögé ugrik... A jelenet sokkolt, mert hasonló szituációban ért rablótámadás korábban, így bár egy pillanatig elgondolkoztam, hogy megállok és visszafordulok, de végül tovább hajtottam és bementem a munkahelyemre. Szóltam a vezetőnek, hogy mi történt majd visszamotoroztam a helyszínre, illetve végig az úton, mert Casanova nyilván a metróhoz sétált, miután tisztes távolból, hogy a kamerák ne lássák meglesett a munkahelyen. Természetesen már nem láttam, futva hamar elérhette a metrót és eltűnhetett a forgatagában. A főnököm nem értette, mitől vagyok zaklatott, és különben is miért akarna engem meglesni a férjem és miért bujkálna ha észreveszem. Elmondtam neki, hogy ez nem az első eset, már máskor is előfordult de akkor "el is kaptam". Ekkor már komolyabban vett és megnéztük a kamera által az üzlet előtt rögzített videót. Bár titkon reméltem, de biztos voltam benne, hogy nem lesz a képeken, hiszen amikor első alkalommal kaptam rajta, akkor az utcában bújt el, az üzlet hátsó bejáratától nem messze, ahol a kamera is van, és onnan "futott el" amikor rájött, hogy észrevettem. Akkor, az első esetnél nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak... 

Egészen aznap estig nem tulajdonítottam jelentőséget neki, amikor az utcában újra megláttam... Akkor viszont egy psycho thrillerben éreztem magam, ahogy elhaladtam a motorral és a szemem sarkából érzékeltem ahogy görnyedten áll az autó mellett és az ablaküveg mögül les meg... Nem az volt ijesztő, hogy amikor rájött, hogy felismerhetem, elbújt... Az volt ijesztő, hogy miközben elbújt, akkor is tovább lesett meg... Nem leguggolt az autó mögött, hogy megvárja míg elhaladok, hanem görnyedten lesett ki az ablaküveg mögül és attól függően hogy hol tartottam, közeledtem majd távolodtam, váltott testhelyzetet közben, vagyis fordult, hogy lásson... 

Később rájöttem minek köszönhettem az újabb látogatását... Két napja volt otthon a válóperünk... Nyilván eljött megbizonyosodni róla, hogy még ott dolgozom, majd miután látott, elindult hazafelé, s akkor vettem észre... 

Hamarosan kiderült, hogy jól gondoltam, mert nem sokkal később az egyik szabadnapomról visszatérve, egy magyar kollégám egy iratcsomagot adott a kezembe... A tárgyalás eredeti jegyzőkönyvét és Casanovának  a peres iratát... Boríték nélkül... Úgy ahogyan neki átadta valaki...  Az égiek úgy tűnik megelégelték Casanova játszmáit, mert az ominózus iratkézbesítés miatt a Head Officet felkeresve véletlenül tudomást szereztem arról, hogy anno nem csak azt az egy rágalmazó levelet írta rólam... Akkor amikor szembesült vele, hogy a managerrel való szövetségük nem vezetett eredményre és minden igyekezetük és hazugságaik ellenére nem csak nem sikerült újra padlóra küldenie, de még Őt rendelték be a cég központjába, és a felelősségre vonás elől menekülve azonnal kilépett, a rá annyira jellemző módon újra levelet ragadott... A Head Officeba írt, hiszen számára már nem járt következménnyel...

Úgy terveztem, hogy az ítélethirdetés után repülök haza és beszélek Casanova öccsével, mert szükségem volt a válaszokra amit a szeretőtől azóta sem kaptam meg... Ezen események miatt azonban megváltoztattam a döntésemet, s elhatároztam, hogy azonnal Zalaegerszegre utazom...  S ha már ott vagyok akkor a bíróságra is bemegyek és iratbetekintést kérek, hogy kifotózzak mindent, azért hogy egy összegzést írjak kérve a házasság felbontását és a per lezárását, már minden kérdésemre választ kaptam, mindent bizonyítottam amit szerettem volna. 

Egy fantasztikus nyár volt mögöttem, tele utazási élményekkel, hiszen április óta jártam Anglia csodálatos tengerpartjait, mesebeli tájakat fedeztem fel és szerettem beléjük, fotóztam és írtam blogokat, indítottam weboldalt, sok - sok emberrel megosztva ezen élményeimet... Casanova már a múlt, ha nem látom, már nincs rám hatással... Már csak egyetlen dolog nyomasztott, de az egyre jobban... Amikor szeretője a perben nekem tulajdonította anyósom halálát... Felhívtam hát a bíróságot és jeleztem, hogy következő héten iratbetekintésre hazautazom... Megvásároltam a repülőjegyeket, az otthon élő gyerekeimmel megszerveztem a 2 napot, és boldogan vártam az utazást, hiszen tudtam, hogy találkozom velük... 

A repülőtéren a lányom várt, autóval elvitt a Népligetbe és hamarosan a Zalaegerszege induló buszon ültem.. Az úton végig azon gondolkoztam, hogy mennyi jó is történt az elmúlt két évben, a gyerekekkel közös kirándulások, a Cornwalli és egyéb lebilincselő utazásaim... Az, hogy a gyerekekkel szerveztem le a két napot, hogy a lányommal már találkoztam és a fiammal fogok, végtelenül boldoggá tett... Amikor azonban megérkeztem elmúlt az a szívet melengető boldog érzés ami addig szinte ringatott... 

Zalaegerszeg, Casanova városa... A sok rossz emlék tűkkel szurkálta a bőrömet... Éreztem, hogy rám tör a szorongás, és már nem tartottam olyan jó ötletnek, hogy odamentem... Régen, Casanova idejében, ha ilyen állapotba kerültem az többnyire pánikrohammal végződött, ezért kényszerítettem magam, hogy gondolkozzak... Már nincs Casanova, szabad vagyok... 

Taxit kerestem, majd a sógorom házához mentünk... Reméltem, hogy jól emlékszem és az első emeleti hosszú nyitott folyosón van a lakása, s amikor a nevét a csengő fölött megláttam, megnyugodtam. Azonban hiába kopogtam, csöngettem senki nem nyitott ajtót. Amikor már indulni készültem, a szomszéd lakás ajtajában álló idős hölgy megkérdezte, hogy kit keresek, majd miután elmondtam, hogy ki vagyok odajött és beszélgetni kezdtünk. Mesélt Casanováról, az édesanyjáról... Mesélt a temetésről... S mesélt arról, hogy 2016 nyarán megjelentek az anyósomnál a rendőrök és Casanovát keresték...

Még a sógorommal nem is beszéltem, de már annyit tudtam meg, ami már önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy a lelkem megkönnyebbüljön, de amikor este visszamentem Őt is otthon találtam. Elmondtam neki, hogy a válóperem zajlik, amiben az alig egy éve elhunyt édesanyja többször is szerepet kapott. Kellemetlen volt a kérdést feltenni, hogy a temetését valóban Casanova rendezte-e, hiszen annál embertelenebb dolgot keveset tudok elképzelni, minthogy a testvérétől elhazudja valaki, hogy eltemette az anyjukat, de nem csak magamnak tartoztam a válasszal, hogy a perben bebizonyítsam Casanova gátlástalanságának nincs határa és a pernyerés érdekében bármit megtesz, de tartoztam a válasszal az elhunyt anyósomnak is és az igazsággal a sógoromnak... Akit láthatóan megviselt a kérdés, talán hinni sem hitt nekem, mert megszólalni sem tudott, talán az is eszébe jutott, hogy hazudok, így elővettem a jegyzőkönyvet és megmutattam neki az ügyvéd kijelentését, ahol azt közli a bírósággal, hogy Casanova az édesanyja temetésére illetve annak rendezésére érkezett haza... Miután látta, hogy a gyalázatos kijelentés nem az én agyamban született meg, hanem valóban ez hangzott el a perben, kijelentette, hogy nem igaz, nem Casanova rendezte a temetést... Már csak azért sem rendezhette - mondta, mert Londonban tartózkodott... Csak a temetésen jelent meg... Egyedül...

Nem tudom, hogy akkor is ilyen őszintén elmondott volna mindent, ha nem szembesül Casanova számító és aljas játszmájával, hogy magának tulajdonította az édesanyja temetését - valószínűleg nem - de  így fény derült rá, hogy mi az igazság a szerető elmebeteg állítása körül, hogy anyósom abba betegedett és halt bele, hogy én nem engedtem, hogy Casanova találkozzon vele... Így viszont a sógorom elmondta, hogy az édesanyja Parkinson és/vagy Arzheimer kórban szenvedett, súlyos beteg volt... Elmondta, hogy az idős asszony problémája az volt, hogy telefonon nem tudta elérni Casanovát ... Elmondta, hogy Casanova és a szeretője többször jártak náluk, de mindig csak kis időt töltöttek ott, először 2016 nyárvégén... A sógoromtól és a szomszédjától kapott információk alapján kialakult a kép, amely egycsapásra felszabadította a lelkemet a teher alól amit szerető elmebeteg kijelentése okozott...

2016. nyarán az idős asszony egészségének romlását valóban okozhatta az, hogy nem tudott a Casanovával kapcsolatot tartani, hiszen hatalmas szégyennek élhette meg, hogy a rendőrség megjelenik az otthonában és a fiát keresi, Ő pedig nem tud ezen a helyzeten változtatni, mert nem éri el telefonon, nem tud vele beszélni, nem tudja elmondani, hogy a rendőrök keresik és jelentkezzen. Egy egészséges embert is megviselne egy ilyen helyzet, nem hogy egy mentálisan zavart, demenciában szenvedő több mint 75 éves idős asszonyt... Egy olyan beteg ember számára mint anyósom volt, valóban jelenthetett olyan terhet amely az állapotának romlásához majd akár a későbbiekben halálához is vezetett, ahogyan a szerető állította. Ennek okozója viszont nem én voltam, hanem Casanova.... Casanova volt az aki magyar telefonszámról felhívta az édesanyját, hogy 2 napra - míg a Londonba induló buszra várt - szállást kérjen tőle, de az elutasította a kérését, ezután visszatért Angliába és megváltoztatta a telefonszámát, megszüntetve az édesanyja számára az elérhetőségét...

A szomszéd által tett kijelentésből az is világossá vált, hogy Casanova ellen büntetőeljárás volt folyamatban, mert elfelejtett kitérőt tenni Zalaegerszeg felé mielőtt visszasietett Angliába és hiába volt nála körülbelül 1 millió Ft, gyermektartást nem akart fizetni... Bár a szerető azt akarta elhitetni a bírósággal, hogy Casanova hosszú idő után vele utazott először az édesanyjához, mert én nem engedtem hogy találkozzanak, ebből sem volt igaz egyetlen szó sem... Nem azért utazott Casanova Zalaegerszegre mert az anyjával akart találkozni... Azért utazott, mert jelenése volt a rendőrségen a gyermektartás nemfizetése miatt, s ha már ott járt az édesanyjához is elmentek...

Már csak a egy kérdés maradt megválaszolatlan... Mi motiválta a szeretőt, hogy eljöjjön idézés nélkül a tárgyalásra és aljas módon használja fel az éppen elhunyt anyósomat annak érdekében, hogy Casanovát jobb, engem rosszabb színben tüntessen fel a bíróság előtt? Mi motiválta, hogy egy elhunytat használjon fel a pernyerés érdekében, úgy, hogy olyan cselekedettel engem vádolt meg amit valójában a szeretője Casanova követett el? A rendszeres Londoni utak, amikről a bíróságon beszélt? Vagy londoni életre vágyott, amit a tanúvallomása után nem sokkal meg is kapott, mert a bírósági iratokban már Casanova élettársaként szerepel?

A fontos kérdésekre azonban megszülettek a felszabadító válaszok, a másnapi bírósági iratbetekintés már nem is tűnt olyan fontosnak... De ha már ott voltam, az előre egyeztetett időpontban megjelentem a bíróságon és a kezelő iroda előtt ültem, várva hogy én következzek, amikor két hölgy sétált el előttem beszélgetve a folyosón... Egyikük folyamatosan rám nézett, s amikor jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy a peremben eljáró bírónő lehet...

Miután a sorszámom megjelent az irodába mentem, ahol azonnal átadták részemre az összekészített vaskos iratcsomagot... Épp elkezdtem az iratokat olvasni és fotózni amikor megjelent egy hölgy és egy vékony iratköteget adott a kezembe... Amiben volt egy végzés aznapi keltezéssel, amikor az iratbetekintés miatt a bíróságot felhívtam...

Amikor elolvastam felnevettem... Többször, több iratban leírtam, hogy idézzék be a szeretőt, hogy a kérdéseimre válaszoljon, de a bíró vagy elutasította, vagy figyelmen kívül hagyta... Azon a napon amikor a bíróságot felhívtam, hogy iratbetekintést kérek, hirtelen született egy végzés amiben elrendelte Casanovának, hogy a következő tárgyalásra a szeretőjét állítsa elő... Bár örültem, hogy  nem bujkálhat tovább, de az a felismerés némi keserűt kevert bele, hogy ha nem kérek iratbetekintést akkor ez a végzés nem születik meg... 

Az iratkötegben volt egy áprilisban érkeztetett peres irat is, Casanova körülbelül 20 oldalas irata, tele hazugságokkal, általa benyújtott "bizonyítékokkal". Amit a bíróság elfelejtett megküldeni nekem... Sokkolt, hogy ha nem utazok iratbetekintésre akkor ennek a rendkívül fontos iratnak a tartalmáról valószínűleg tudomást sem szereztem volna, és Casanova hazugságit fogadta volna el tényként a bíróság, s hangosan fejeztem ki a véleményemet...

Ahogy Casanova beadványát lapozgattam újra és újra olyan felfedezést tettem aminek hatására vagy felnevettem örömömben mert a "bizonyítéka" valójában számomra volt rendkívül hasznos, vagy "kínomban", mert annyira abszurd hazugságot állított, s folyamatosan hangosan kommentáltam amit találtam...

Nem tudom mennyi idő telt el, talán egy órahossza, amikor megjelent egy hölgy és odahajolva közölte velem, hogy a bírónő beteg lett és elhalasztják a néhány nap múlva esedékes tárgyalást... Csak azért nem nevettem fel, mert ilyen hírnél nem illik... Az érkezésemkor nagy valószínűséggel a bírónőt láttam előttem elsétálni és nekem egészségesnek tűnt... Arról nem beszélve, hogy ha a bírónő nem az iratbetekintésen történtek hatására ment volna haza és vette volna magát táppénzre, hogy legyen indok a tárgyalást elhalasztani, vagyis ha az érkezésemkor már beteg- és táppénzen lett volna, akkor a betegség miatt történő halasztásról is akkor kaptam volna meg a végzést, amikor a többit, vagyis az érkezésemkor... Azonban nem ez történt... Az iratbetekintés végén jött a hölgy és a hír... 

Miután hazaértem, hetekbe telt mire a 20 oldalnyi hazugságra tételesen bizonyítékokat kerestem és a bíróságnak a választ megírtam... Az az időszak megviselt, s nem csak azért mert újra kellett élnem mindazt a borzalmat amit megéltem a Casanova időszakban... Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem elég, hogy Casanova végig játszmázta, végig hazudta a pert, az Igazságszolgáltatás rendszerében is ekkorát kell csalódnom? Így a panasz mellett döntöttem, s ezen kérdésem is hamarosan megválaszolásra kerül... Bár lehet, hogy csak képzelődöm...

Azt viszont hiszem, hogy nem csak beképzelem, hogy az Égiek mutatták az utat, amikor úgy döntöttem hogy Magyarországra repülök... Az a két nap felszabadította a lelkemet, minden kérdésemre választ kaptam, olyanokra is amiket meg sem fogalmaztam... 

A bíró elleni panaszra végül megkaptam a választ, ahogy vártam "szőnyegalásöprős", "elsikálós" eredmény született, mellébeszélés, az én szavaim ismétlése, hogy a papír teljen... Sőt még nekem tettek szívességet, hogy tájékoztattak a halasztásról... A legfontosabb információt azonban megkaptam... A bírónő az iratbetekintés napján betegállományban volt... Ha a bírónő volt az akivel a bíróság folyosóján kölcsönösen jól megnéztük egymást, márpedig nagy valószínűséggel Ő volt, akkor az iratbetekintés alatt - nyilván annak hatására - ment haza és vetette magát táppénzre...

A Törvényszéknek már nem csak a kérdéseimet fogalmaztam meg, de konkrét támpontot adtam a vizsgálathoz... Például, hogy a bíró hány tárgyalást halasztott el a táppénz alatt? Csak az enyémet vagy másokét is?

A Törvényszék azóta is vizsgálódik, én legalábbis nem kaptam még választ... Valójában nem is a vizsgálat eredményére vagyok kíváncsi, sokkal inkább arra, hogy a Törvényszék is eltusolja, vagy érdemi vizsgálat lesz... Mert az valóban hosszadalmas, hiszen ha csak egy tárgyalás is esett az enyémen kívül a táppénz idejére annak már szerteágazó következményei vannak... 

A napokban megkaptam az újabb tárgyalás jegyzőkönyvét... Két évig "hánytam a falra a számtalan bizonyítékborsót" és semmi nem történt... Illetve történt... Casanova bábszínházát nézhettem, amiben mozgatja a tanúkat, ügyvédet, bírót... Ám láss csodát a "kifogás - iratbetekintés - panasz" után orkánként söpört be a változás szele... 

Az első ami szemet szúrt, hogy már nem csak a bíró volt jelen egyedül... Casanova és az ügyvédje nyilván hozzászokott, hogy azzal az egy emberrel ülnek szemben aki eddig hagyta hogy gyakorlatilag úgy játszmázzanak ahogy akarnak... Másrészt nyilván komoly pszichés hatása van annak, hogy megkétszereződött a bíróság létszáma... Harmadrészt pedig először szembesültek azzal, hogy eredményes a kifogás... Ez új, eddig nem ismert távlatokat nyitott meg a perben... Az igazság érvényesülését...

A második, ami szembeötlő volt, hogy az ügyvéd jelezte, hogy Casanova esetleges távolléte esetén is tartsa meg a következő tárgyalást ha lesz... Lám, ha kellemetlenné válik a helyzet számára, Casanova mindig kereket old... Most, hogy fordult a kocka és szembesülések sorozata következik, Ő egyszerűen eltűnik... Amíg bábszínházat játszhatott, amíg áldozatot játszhatott, amíg fess úriemberként tetszeleghetett mindig megjelent... Amikor már nem elég az elméjében íródott fantázia szöveget felolvasni, de azokkal szembe kell nézni, a hazugságokkal el kell számolni, amikor az emberek szeme láttára változna át bárányból farkassá, akkor egyszerűen angolosan távozik... Casanova esetében az átváltozást szó szerint kell érteni... Amikor csapdába esik, ha nem tud elmenekülni a szembesítés elől, a "szürke aurája láthatóvá válik", a pupillái eltűnnek, a lénye megváltozik, ijesztővé válik... Valószínűleg a roham előszele...

A harmadik ami feltűnt, hogy egy év után a tanúk megjelentek... S tanúskodtak... Hosszadalmas írás vár rám a két tanúvallomást kielemezni, Casanova korábbi hazugságaival, illetve a szeretője egy évvel korábbi vallomásával szembeállítani... Ahogy olvastam a jegyzőkönyvet a szívem egyre hevesebben vert, a lelkem hálával telt meg, s gondolatban már Cornwallba indultam... Beszédem van Istennel... Mert ami aznap, a tárgyaláson történt Isteni csoda volt és meg kell köszönnöm neki, s ott ahol legközelebb érzem magamhoz...

Az első tanú Casanova szeretője volt... Ahogy olvastam hol elérzékenyültem, hol felvihogtam... Tekintve, hogy ez épp munkahelyen, az üzletben történt, később némi boldog "magyarázkodásra" szorultam... A tanúvallomás összességében a Zalaegerszegi nyomozásom eredményéről szóló iratomat tematikusan magyarázta meg, vagyis konkrétan bizonyította az állításaimat, hogy az első vallomásában mikor miben hazudott... A hamis tanúzás és felbujtás miatt rájuk váró eljárást úgy kívánták megakadályozni, hogy a szerető kijelentette, hogy az első tanúvallomásában a véleményét mondta el... Majd szinte mondatonként ismerte el mindazt amit a nyomozásomat követően a bíróságnak leírtam... Persze kiforgatva, hazugságokkal kiszínezve, de gyakorlatilag maga és Casanova ellen, az én érdekemben vallott... Okos ötlet volt - valószínűleg az ügyvédé - mert a véleménynyilvánítást, hacsak nem követ el becsületsértést vele, a törvény nem bünteti... Ezzel a kijelentéssel kívánták megsemmisíteni az első tanúvallomást és helyette állítani épp az ellenkezőjét, vagyis a nyomozásom eredményét "megmagyarázni".

Ezzel csupán egy bökkenő van... Anno amikor a szerető az első meghallgatásakor kijelentette, hogy anyósom miattam halt meg feljelentést tettem rágalmazásért... A feljelentést elutasította a bíróság azzal a hivatkozással, hogy a tanú a tudomására jutott történésekről tett tényállítást...

Hoppá... A törvényt akarták kijátszani ám a büntető bíró végzésének köszönhetően a terv ötletgazdája nekem tett szívességet... Így ha jól sejtem az első és a második - merőben ellentétes - tanúvallomás is érvényes... Ennek volt köszönhető az érzékenyülés...

Casanova szeretőjét befogom ajánlani a Dumaszínházba... Amikor az élettársi kapcsolatát magyarázta meg, percekig sírtam a nevetéstől... Szinte irigylem azt a három embert aki megélhette ezeket a pillanatokat... Az ügyvéd a bíró és a bíróság másik képviselője... Fogalmam sincs, hogy Ők hogy bírták ki röhögés nélkül... Casanova viszont valószínűleg nem a nevetés visszatartásával küzdött, sokkal inkább a bárány jelmezt próbálhatta magán tartani...

A szerető hosszan ecsetelte, hogy hogyan is működik az Ő élettársi kapcsolata Casanovával... Ők élettársak, egy párként, csak távkapcsolatban. A kapcsolatuk úgy működik, hogy kölcsönösen látogatják egymást, de életvitelszerűen soha nem éltek együtt kint Londonban, Ő soha nem költözött ki Casanovához.

Azon túl, hogy a kinyilatkoztatás referencia a Dumaszínházba, újra a bíróságnak levezetett következtetésemet támasztotta alá. Amikor korábban az iratokban olvastam, hogy a szerető élettárssá lépett elő rájöttem, hogy Casanova újabb játszmájával örvendezteti meg a per résztvevőit, vagyis a rájuk váró hamis tanúzás és felbujtás eljárást így akarják mindenáron elkerülni... Valamelyik zseni kitalálta, hogy ha a szerető élettárssá változik, akkor lévén, hogy Casanova Londonban él, a szerető beidézésere is azon szabályok vonatkoznak, ami miatt én korábban elálltam az indítványomtól... Bár az ötletgazda zsenialitása ezúttal is megmutatkozott, ebben az esetben is hiba csúszott a számításaikba, mert a kifogás iratom illetve az iratbetekintés hatására a bíró elrendelte a szerető előállítását... Casanova korábban, abban a tudatban, hogy a bíró elutasította a tanú újbóli meghallgatását, az iratában nagy hangon kérte ki magának, hogy Ő bizony nem bujtotta fel a szeretőt, Ő bizony nem készítette fel a fiára vonatkozó hazugságokkal... Kíváncsian vártam, hogy ebből hogy másznak ki... Meglepően jól... Csak nem ki, hanem bele...

A szerető megjelent és elmondta - nem tudom, hogy a hallgatóság hogy bírta ki nevetés vagy éppen sírás nélkül - hogy a zalaegerszegi piacon találkoztak két emberrel, akik külön - külön, minden további kérdés nélkül beszéltek arról, hogy a mi házasságunk Casanovával megromlott, hogy külön váltunk, illetve hogy ez a gyermek miatt történt, mert a kisfiú nem akart találkozni velem, amit én viszont viszont erőltettem, vagyis hogy én is jelen legyek az apjával való kapcsolattartás során...

Elképzelem a szituációt... A Londonból hazalátogató Casanova és szeretője sétál a zalaegerszegi bolhapiacon, találkoznak két emberrel akik, külön külön ugyanazt elmondják a párocskának, hogy a mi különválásunk a gyerek miatt történt, mert a kisfiú nem akart velem találkozni...

Az első reakcióm nyilván a röhögés volt, de amint tudatosult bennem, hogy miről is olvastam, lefagyott az arcomról a mosoly... S nem azért mert ezeknek az embereknek sürgősen elmeorvoshoz kellene menniük...

Casanovát ismerve, nagy a valószínűsége, hogy valóban megtörtént az esemény és a szerető teljes hittel adta elő a történteket... Casanova nyilván megkereste két régi cimboráját Facebookon vagy telefonon és megbeszélte velük, hogy ekkor és ekkor "véletlenül" fussanak már össze a zalaegerszegi bolhapiacon, és ezt és ezt mondják el... Hiszen a szerető épp az esete, sötét mint az éjszaka, elfogja hinni, hogy a két zalaegerszegi személy ismeri a londoni életünket és a budapesti szétválásunkat, s mindketten tudnak valamit ami meg sem történt...

Casanova egy 16 éves gyermek kontójára játssza a legújabb játszmáit... A saját 16 éves fia kontójára... Most először azért imádkozom, hogy fantázia szüleménye legyen a piaci felvonás... Mert ha igaz és két embert bujtott fel arra, hogy elmondják, hogy Ők aztán tudnak minderről, mi a garancia arra, hogy nem indult el a pletyka Zalaegerszegen? Hiszen ha rátudta venni Őket, hogy a bábszínházában szerepet vállaljanak, és egy kiskorú gyereket felhasználva állítsanak valamit amiről nyilván nem tudják, hogy igaz-e, akkor Casanova újabb elmebeteg történettel kellett hogy előálljon... S akkor érdekes pletykát szabadíthatott Zalaegerszegre... Arra a városra  ahol a 16 éves fia él... Egy olyan pletykát aminek a fia is szereplője... A fia akit pszichológus kezelt amikor az apja köszönés nélkül eldobta...

A jegyzőkönyvet tovább olvasva jött a megvilágosodás... Miért igyekeznek megszállottan megakadályozni, hogy kiderüljön, hogy a tanút, a szeretőjét Ő felbujtotta fel a fiára vonatkozó hazugságokkal... 

Casanova ellen büntető eljárásban született néhány éve ítélet és megrovásban részesítették gyermektartás nem fizetése miatt... Ezért sötétedett anno a feje amikor a szerető mély átéléssel adta elő a bíróságon, hogy anyósom miattam halt meg... Tudta, hogy nem fogom annyiban hagyni és elfog jönni az a nap amikor kiderül az igazság... Ha bebizonyítom, hogy Ő bujtotta fel a szeretőt, az a következő büntetőpert jelenti számára... S azt mindenáron meg kellett akadályoznia... 

Folyt. köv.

Judy Tailor

2019. január 15.